fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

Útravaló évközi 10. hétre

Fotó: Cathopic

Sokan ültek körülötte, szóltak neki: Anyád és testvéreid kint vannak, és keresnek. Így válaszolt: Ki az én anyám és kik az én testvéreim?Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, s csak ennyit mondott: Ezek az én anyám és testvéreim! Aki teljesíti az Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám. (Mk 3,32-35)

Bizonyára ismerős az az érdekes és humoros mondás, hogy amikor átjutunk a másik világba, három dolgon fogunk meglepődni: az egyik az, hogy olyanokat látunk Isten közelében, akikről nem is gondoltuk volna. A másik, hogy – akikről azt gondoltuk, hogy ott vannak, azok nincsenek ott. S a harmadik: legnagyobb meglepődésünkre, mi is ott vagyunk. ☺

Komolyra fordítva a szót és anélkül, hogy valakit is elítélnénk, különféle emberek jelenhetnek meg lelki szemeink előtt:

  • olyanok, akik sokat beszélnek Istenről, áradoznak Róla, templomba járnak rendszeresen, de közben másokról is szívesen beszélnek – és nem feltétlenül jót. Röviden: sokat pletykálkodnak.
  • vannak olyanok is, akik szintén mindennap újrakezdenek. Bukdácsolnak, elesnek, beismerik, felkelnek, igyekszenek… olyan szép ez…
  • vannak olyanok is, akik  – a vallásukat gyakorló emberek számára szinte érthetetlen módon – szeretetben élnek, és nem is tartják magukat különösebben vallásosnak… Ez utóbbiakról szól az a szentírási jelenet, amikor a tanítványok elmesélik Jézusnak, hogy láttak valakit, aki az Ő nevében ördögöt űzött és ők megtiltották neki. Mire Jézus ezt válaszolta nekik: „Ne tiltsátok meg! Mert aki nincs ellenetek, az veletek van. (Lk 9,50).

Sokféleképpen szolgálhatjuk Istent…

Jézusnak egészen közeli rokona lehetek, ha nemcsak befogadom Őt, hanem követem is. Nem elég utálnom a rosszat és a bűnt. Sokkal fontosabb terjeszteni a jót. A sötétség ellen nem az a legnagyobb fegyver, ha panaszkodom miatta, hanem az, ha világosságot gyújtok.

Sokat panaszkodom? Vagy inkább gyújtogatom a fényt?

Áldott hetet!

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Vasárnapi ráhangoló

Az Újszövetség szerint az Úr napja: húsvét vasárnapja, amelyen Jézus feltámadt (Máté 28,1; Márk 16,2; Lukács 24,1; János 20;1 stb.), ezért a keresztény egyházak...

Lelkiség

Jézus tanítványainak kudarca a mi kudarcainkat visszhangozza hitben és szeretetben. „Valaki megszólalt a tömegből: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg....

Életmód

Ha alázatosabbak leszünk, az erőt ad. Kevin Vost pszichológus osztja meg új könyvében, hogy miért és hogyan van ez így. Amikor arra kérték meg...

Ferenc pápa

Vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette, hogy szeptember 30-án konzisztóriumot tart, amelyen 21 új bíborost nevez ki. Bejelentését megelőzően sürgette a...