fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

Útravaló évközi 34. hétre – Krisztus Királysága

Fotó: Cathopic

Krisztus királyságának három – egymásra épülő – alappillére segíthet abban, hogy lássam: hol állok jelenleg az isteni ítélet fényében:

1. Önuralom: amikor a házasságtörő asszonyt Jézus elé viszik (Jn 8,1-11), Ő látja és tudja azok bűneit, akik az asszony fölött ítélkeznek.

Az ítélkezés nem azonos az ítélettel. Az ítélkezés csak az elkövetett tettet látja, és nem próbálja megérteni a rossz tettet elkövető személy szívét. Mivel teljesen soha senkit sem tudok megismerni, ezért csak ítélkezni tudok. Ítéletet csak és kizárólag Isten mondhat ki, hiszen Ő látja az embert a maga teljességében.

Jézus tudja, hogy a farizeusok és az írástudók saját bűneiket vagy el nem követett, de elfojtott bűnös vágyaikat ítélik el az asszony tettében. Nagyon dühítő tud lenni, amikor a magukat tökéletesnek képzelő emberek nem ismerik be saját aljasságaikat, de mások fölött ítélkeznek.

Jézus lehajol és elkezd írni a porba. Teszi ezt azért, mert időt kell nyernie, hogy dühét uralni tudja, látva a farizeusi magatartást, amely nem akarja megérteni a bűnöst. Amikor felemelkedik, kimondja az ítéletet, amelyre senki sem számított, tükröt tartva az ítélkezőknek: „az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek” (Jn 8,7)

Az önuralom gyümölcse a helyes ítélet. Jézus úgy mondja ki minden jelenlévő fölött az ítéletet, hogy nem bánt senkit, de elgondolkodtat mindenkit és az asszonynak mondja ki, ami mindenkire vonatkozik: „menj, de többé ne vétkezzél” (Jn 8, 11).

Ez az önuralom Jézus királyságának egyik pillére: aki önmagán tud uralkodni, csak az uralkodhat mások felett… Aki érzéseit és gondolatait uralni tudja, az tud uralkodni önmaga felett.

2. Hatalom: amikor Jézus útja során gonosz erőkkel találkozik, rájuk parancsol és azok engedelmeskednek Neki… De parancsol a természet erőinek is. Szelídsége határozottsággal párosul és így gyakorolja hatalmát.

Hatalma van akkor is, amikor tanít. Elámul mindenki tanításán, mert nem úgy tanít, mint az írástudók. Hatalmát Istentől kapja, és azért tud jól élni ezzel az isteni hatalommal, mert önuralma is tökéletes. Isteni hatalmát tökéletes önuralommal táplálja és élteti.

3. Erő: Az önuralommal gyakorolt hatalom alapja az isteni erő, amely minden fizikai erőt felülmúl… A fizikai erő mulandó, mindenki elveszíti. Belső, nagy lelki ereje azoknak is van, akik betegágyban szenvednek és elviselik a nagy fájdalmakat is, amelyeket a fizikailag nagyon erősek nem bírnának el. Az erő belül van: a Szentlélek ereje bennem, amelyre ha rácsatlakozok, hihetetlen erővel királyi életet élhetek ítélkezés nélkül.

Az ítélet ugyanis egyedül és kizárólag az Istené, mert Övé az uralom, a hatalom és az erő mindörökké! Amen!

Áldott Hetet!

Sajgó Balázs atya
a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Életmód

Ha alázatosabbak leszünk, az erőt ad. Kevin Vost pszichológus osztja meg új könyvében, hogy miért és hogyan van ez így. Amikor arra kérték meg...

Reflexió

Olvasom, hogy a közeljövőben Jézusnak is lesz mesterséges intelligencia lenyomata. Miért is ne? Ahogy lehet online imádkozni, egy chatbot is beszélhet Isten nevében, úgy...

Reflexió

Minél több katolikustól hallok erről a tapasztalatról, annál inkább az az érzésem támad, hogy egy csendes járvánnyal, a magány csendes járványával állunk szemben. Ott...

Ferenc pápa

A Szent Péter és Szent Pál ünnepe alkalmából tartott szentmisén Ferenc pápa megáldotta az új metropolita érsekek palliumát. Homíliájában arról elmélkedett, hogy Isten népe...