fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Útravaló Nagyhétre

Közzétéve

Fotó: Cathopic

„Megalázta magát és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig”  – Fil 2,8

Egy ember verembe esik. Arra jár Buddha. Meghallja az ember jajgatását, lenéz a verembe, meglátja az embert, és így szól hozzá: Fiam, a lét szenvedés. Örülj annak, hogy a verembe estél. Így hamarabb meghalhatsz, és nem kell tovább szenvedned.

Ezután egy hindu jógi jár arra. Ő is lenéz a verembe, és így szól: Barátom, e földön minden csak maya, illúzió, káprázat. Az is az, hogy a veremben vagy. Erre gondolj tehát, és békélj meg a helyzeteddel.

Arra megy Mohamed is. Ő is lekiált: Allah nagy. Allah akarta, hogy te verembe essél. Így volt a sorsod megírva, maradj ott, sorsodba beletörődve.

A verembe esett ember már minden reményét feladja, amikor feltűnik még valaki. Ez a Valaki nem szól semmit, hanem lehajol, és a kezét, testét felvérezve kiemeli onnan az embert, aztán megvigasztalja, és hazaküldi övéihez. Ez az ember Jézus. Az Emberfia.    

Cselekvő szeret. Jézus nem áll meg a karácsonyi megtestesülés üzeneténél, hanem tovább jön, egészen addig, ahol nincs már lejjebb: alászáll a poklokra. Önmagát adja – teljesen, egészen a halálig! Nagyhét a Nagyböjt kicsúcsosodása. Önmagamat feláldozni, megalázni: keserű szájízű szavaknak tűnnek azok számára, akik ezalatt a kényszerből vállalt szenvedésre gondolnak, amelyekben kevés az önkéntesség, az ingyenesség. Az önátadás még jobban kifejezi a lényeget: egészen odamegyek a másik emberhez, a szintjére „hajolok”, hogy megértsem. Addig ugyanis nem tud senki sem felemelkedni, amíg nem tapasztal teljes megértést. Ezt teszi velem Jézus is: átadja magát, hogy fölemeljen. Odajön, ahol vagyok – és ezt nem „keresztény kötelességből” teszi, hanem lénye legmélyéből, szeretetből. Így emel fel engem.

Hagyom magam felemelni? Vagy belenyugszom „sorsomba” és hitegetem magam?

Áldott Nagyhetet!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Életmód

A mai generáció jelszava: „Én döntök”

Elkerülhetjük a szabad döntéssel járó aggodalmakat és csalódásokat, ha egy dolgot megtanulunk:: hálásan elfogadni azt, amit kapunk.

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Rengeteg tintát pazaroltak a nevezetes X, Y, Z vagy Alfa generációkra. Úgy is nevezték őket, hogy ők a „nekem-jogom-van-rá nemzedékek”, most pedig kialakul az „Én döntök” generáció. Kiskorukban mindenben kikérték véleményüket: milyen sütit kérnek, milyen színű legyen az új kocsi, akarnak-e egy kistestvért. Minden sorra került, vagy majdnem minden. Semmit sem volt szabad erőltetni: nem lesz a gyerekből orvos vagy pék, mint az apja vagy nagyapja volt, csak ha nagy kedve van rá. Nem keresztelik meg, csak ha egy napon úgy dönt, hogy akarja, vagy majd máskor, vagy még akkor sem. Természetes, hogy most egy olyan világra vágynak, ahol minden a szabad választásukon múlik: férfiakat vagy nőket szeressenek, katalógusból rendeljenek maguknak gyereket vagy sem, meghatározzák-e saját haláluk idejét, váltsanak-e teljes könnyedséggel az egyik nemről a másikra, inkább állatnak érezzék-e magukat, mintsem embernek. Mindenki lássa maga, hol töri át a határokat: próbáljuk meg előbb, azután majd meglátjuk.

Ismerjük el, Jean-Paul Sartre egy megvilágosodott pillanatában levonta ennek a választási szabadságnak a következményeit: ez a következmény pedig az aggodalom, a szorongás! Az „Én döntök” generációnak szembe kell néznie a saját döntés aggodalmával. Hogyan legyen képes 16 évesen komolyan dönteni egy iskolai szakosodásról, amikor, tiszteletben tartva a kötelező szabadságot, felszólítják választásra a számtalan lehetőség között? Hogyan lehetne nemet választani, férfi-e vagy nő? Mindenki tudja, hogy ez egy képtelen ötlet, nem lehet „kipróbálni” egy teljes férfi életet, majd egy nőit, vagy egy olyan életet, amelyben állandóan átjárkálunk az egyikből a másikba, és úgy gondoljuk meg és döntjük el, hogy melyik állapot a legkedvezőbb. Hogyan képes valaki meghatározni a legjobb pillanatot a meghaláshoz, amikor még él és tudja, hogy döntése visszafordíthatatlan? Hogyan lehet egy kisbabát beprogramozni? A vágy csak illúzió, a valóság kegyetlen: a meddő párok száma egyre csak növekszik…. bizonyítékául annak, hogy a gyermekek nem érkeznek parancsszóra. Nem lehet az emberi életeket egyfelől úgy kezelni, mint valami anyagot, amit kémcsövekben állítanak elő, tesztelnek és agyondiagnosztizálnak a terhesség során, mint valami kenyérpirító szerkezet prototípusát vagy mint a próbapadokon átfutó autókat, alaposan megvizsgálva a körülményeket. vajon joguk van-e meglátni a napvilágot, egy pontosan és egyoldalúan meghatározott napon … másfelől viszont álszentül abban a hitben nevelni őket, hogy igenis elősegítjük növekedésüket, amikor fáradhatatlanul avval bombázzuk őket, hogy „Te döntesz”!

Fogadjuk el mindazt, amit kaptunk

Elkerülhetik az aggódást és a csalódásokat, elkerülhetik a mélységes kifáradást mindazok, akik megtanultak egy dolgot: hálával elfogadni azt, amit kaptunk. Beleegyezni például a testünkbe, ami a sajátunk: annak alakjába, morfológiájába, színébe, nemébe. A test határai, húsból-csontból való anyagi felépítése adja meg annak állagát, nehézkességét vagy báját. Kegyelmi ajándék egy leánytestet kapni, ami asszonyi alakká válik majd, testté, ami vérét ontja, mutatván, hogy az élet mindig visszatér és egy ajándékba kapott lehetőség, olyan titok, amit egy életen át nem lehet kimeríteni. Kegyelmi ajándék férfitestet kapni, amit lüktetések hatnak át, olyan testet, amelynek pulzálása azt hirdeti, hogy az erő egy esély, lehetőség, támasz lehet: olyan titok ez is, aminek megfejtéséhez egy élet nem elég.

Mielőtt arra gondolnánk, hogy átváltoztassuk testünket, tanuljunk meg támaszkodni rá: belegyökereztet minket ebbe a világba. Határaink, korlátaink, mindaz, amit nem mi választottunk, képezik szabadságunk alapanyagát: felajánlanak nekünk egy utat, anélkül hogy előírnák sorsunkat. Tudjuk, hogy egyszer eljön a halál és úgy gyűjt be minket, mint az érett gyümölcsöt. Korainak találjuk majd? Ha a gyümölcs lehull, az azt jelenti, hogy megérett.

Az igazi szabadság

Az élet szeretete, a szabadság, az elköteleződés azt feltételezi, hogy értelmünket arra irányítjuk, hogy megértsük annak értékét, amit kaptunk. Hogy merjük bátran állítani, hogy a jót és a rosszat nem lehet összetéveszteni, és hálát adjunk azért, hogy úgy születtünk, amilyenek vagyunk ebben a világban. Meglepő módon a szabadságra való tanítás nem abban áll, hogy „Te határozol”, hanem abban, hogy minden órában fohászkodunk: ”Mondjunk köszönetet együtt az Égnek mindazért, amik vagyunk”. Az igazi szabadság abban áll, hogy rendületlenül hiszünk abban, hogy minden megélt óra lehetőség arra, hogy a legjobbat adjuk magunkból.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné

La génération “C’est moi qui décide !” (aleteia.org)

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Mit bánnak meg az emberek leggyakrabban a halálos ágyukon?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Getty Images

Kevés olyan ember van, aki, ha eljön az utolsó órája, azt bánja, hogy nem töltött több időt munkával. Jóval többen vannak, akik azt sajnálják, amit tettek, vagy főleg amit nem tettek meg.

Senki nem mondja azt a halálos ágyán:, hogy «bárcsak több időt töltöttem volna a munkában». Igazából a megbánás a leggyakrabban arra vonatkozik, «amit tettem és amit elmulasztottam». Egy kolumbiai domonkos testvér, Nelson Medina listát állított össze arról, mit bántak meg a leggyakrabban azok a személyek, akik mellett ott lehetett életük utolsó szakaszában.

Biztosan ismerősen csengenek ezek a gondolatok. Akkor hát miért ne végeznénk ezek alapján a szokásostól egy kicsit eltérő lelkiismeret-vizsgálatot? Elég lenne azt követően imádkozni, és kérni azt a kegyelmet, hogy az életünk olyanná váljon, hogy ne kelljen ezt a bűnbánat-listát megismételnünk a halálunk óráján.

  1. Bánom, amikor rossz példát mutattam, és mások követték a rossz példámat.
  2. Bánom, amikor közömbös voltam a felebarátom szenvedése láttán.
  3. Bánom, amikor nem sikerült elég dicsérő, elismerő és bátorító szót mondanom azoknak, akik megérdemelték vagy szükségük volt rá.
  4. Bánom, amikor a sikereimet magamnak tulajdonítottam, de a bukásaimért a körülményeket okoltam.
  5. Bánom, amikor elmulasztottam tisztelni egy ember ártatlanságát vagy szétzúztam egy másik álmait.
  6. Bánom, amikor olyan dolgokra költöttem pénzt, amikre nem volt szükségem, és soha nem is használtam őket.
  7. Bánom, amikor túl sokáig halogattam a megbocsátást, és nem tettem elég erőfeszítést, hogy ténylegesen meg is bocsássak.
  8. Bánom, amikor kihasználtam azokat, akik szerettek, hogy önző módon valamihez jussak
  9. Bánom, amikor nem jól kormányoztam azokat, akiket a legjobb tudásom szerint kellett volna nevelnem, mielőtt még túl késő lett volna.
  10. Bánom, amikor nem látogattam eleget felebarátomat, vagy nem töltöttem elég időt vele, mert nem tartottam elég érdekesnek, okosnak vagy hasznosnak.
  11. Bánom, amikor elfecséreltem annyi időt lényegtelen dolgokra…Ez örökre elvesztegetett idő.
  12. Bánom, amikor a hízelgésben leltem örömömet, még ha tudatában voltam is, hogy az hamis.
  13. Bánom, hogy jóval gyakrabban panaszkodtam, mint köszönetet mondtam volna.
  14. Bánom, amikor gonosz, durva vagy sértő szavak hagyták el a számat.
  15. Bánom, amikor részt vettem Istent, a hitet vagy az Egyházat gúnyoló beszélgetésekben.
  16. Bánom, amikor túl sokszor távolodtam el a kereszttől.
  17. Bánom, amikor nem váltottam be az ígéreteimet.
  18. Bánom azokat az alkalmakat, amikor többet lehetett volna és kellett volna imádkoznom, és főleg jobban szeretnem.
  19. Bánom, amikor nem vettem tudomást Jézusról.
  20. Bánom, amikor fájdalmat okoztam valamilyen módon felebarátomnak.
  21. Bánom, amikor elmulasztottam szeretni. Sokkal jobban kellett volna szeretnem Istent és felebarátaimat.

Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Útravaló évközi 29. hétre

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Denver Catholic

Elterjed a hír, hogy Teréz anya Rómába érkezik, és fogadja őt II. János Pál pápa. Nagyon sokan összegyülnek a szentmisére, de nem látják Teréz anyát a pápa mellett. Aztán kiderül, hogy Teréz anya ott van a szentmisén, de hátul áll a bejáratnál. Mindenki elől keresi, de ő hátul van. Teréz anya úgy válik ismertté, hogy a szívében élő Isten egyre nagyobb uralomra kerül. Ezért magasztalja fel őt Isten!

Jakab és János apostolok kéréssel fordulnak Jézus felé. Isten országában egyikük a jobb, másikuk a bal oldalon szeretne helyet foglalni. A többi apostol ezért neheztel rájuk. Jézus ismét tükröt tart nemcsak a két apostolnak, hanem a többi tíznek is: „nem tudjátok, mit kértek” (Mk 10,38)!

Nagyon visszataszító az, amikor valaki Isten nevét gyakran dicsőíti, sokat hivatkozik Istenre és akár hajlamos másokat ki is oktatni Isten dolgairól, közben pedig nem engedi, hogy szívét a szerető Isten uralja. Az ilyen emberre mondja Jézus Izajás prófétát idézve: „ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem” (Mk 7,6).

Isten országa nem kívül van, hanem szívben akar növekedni. Aki beengedi szívébe Őt, rátalál azokra, akik szintén beengedik szívükbe és így – egymásra találva együtt építik azt. Nem egymással versengve, hanem vállvetve és a szíveket összekapcsolva építik azt az uralmat, amelyben odaát mindannyian részesülhetünk.

Ha odateszem szívemet és vállamat…, egész lényemet!

Áldott hetet!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű