fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

Útravaló Pünkösd hetére

Fotó: Cathopic

Valaki arra lett figyelmes házában, hogy zajos csapkodás van ablakánál. Odament és egy kétségbeesett lepkét látott az ablakon belül röpködve menekülni, az ablakon kívül levő veréb elől. A veréb azt hitte, elkaphatja a lepkét, pedig sok esélye nem volt! A lepke meg folyton félelemben élt, a félelem bénította le, a félelem bénította meg

Az apostolok Húsvétkor bezárkóznak és félnek, mindaddig, amíg a Feltámadt Krisztus meg nem jelenik és rájuk nem leheli a Szentlelket. A Szentlélek ereje aztán teljesen megváltoztatja, kicseréli őket. Ők maguk sem értik, csak érzik, hogy valami eddig bénította, és hirtelen felszabadulnak. A félelem miatt nem voltak elemükben, csak félig: fél-elemben éltek. Most felszabadultan, örömmel, LELKESEN hirdetik az örömhírt. Most is látják a veszélyt, mint ahogy addig is látták mindig, de most a félelem helyett a Bátorság Lelke hordozza őket. Felülmúlják magukat, de nem a saját erejükből, hanem rácsatlakoznak arra az „Áramlatra”, ami – AKI aztán együtt viszi őket tovább – KÖZÖSSÉGBEN!

André Manaranche, francia teológus ezt így fogalmazza meg: „A keresztény hívő olyan ember, aki mindig tovább nyújtózkodik, mint ameddig a takarója ér.”

A kereszténység szakadatlan felszólítás önmagunk túlszárnyalására, a soha véget nem érő növekedésre. Ez pedig hitelesen csak a Szentlélekkel való együttműködéssel lehetséges! Kockázat, de másképp nincs fejlődés!

Van bátorságom kockáztatni a továbblépésre, a növekedésre, önmagam túlszárnyalására? Vagy elvagyok megszokásaimban?

Sok pünkösdi kegyelmet kívánok!

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Tanítás

Hétpecsétes titok, hétszilvafás nemes, hétpiculás malac, hétágra süt a nap, hétfán fityegő…, hétfejű sárkány, heten, mint a gonoszak, hét élete van, hétszépség, hétalvó, hétfalusi,...

Pünkösdi ráhangoló (2023)

Pünkösdi ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Engedd, hogy a Szentlélek legyen a válasz a szomorúságodra. Ő legyen így örömünkké.Engedd, hogy a Szentlélek...

Ferenc pápa

Május 28-án Pünkösd főünnepén a Szentatya vezette a Szent Péter bazilikában tartott szentmisét. A Szentatya homíliájában a Szentlélek három tevékenységéről elmélkedett: a Lélek műve...

Ferenc pápa

A Feltámadt Jézus a Szentlélek ajándékával szabadítja meg tanítványait a félelemtől, arra buzdítva őket, hogy lépjenek ki bezárkózottságukból, hirdessék az evangéliumot és tegyenek tanúságot...