fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Üzleti titok

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Friss hír, hogy a keddi EB ülésén az Európai Gyógyszerügynökség igazgatója bejelentette, hogy a harmadik nagy oltásanyag készítő cég is jelezte, nem fog annyit leszállítani az AstraZeneca-vakcinából az Unió országaiba, mint amennyiben azelőtt megegyeztek. És Svédország sem fizet addig, amíg ki nem derül valójában, 5 vagy 6 adag oltás van-e a Pfizer-Biontech ampullájában. Mert a számlázásnál felfelé kerekített a cég. Néhány éve, már Bill Gates is azzal hencegett, hogy az ő hatalma nagyobb az amerikai elnökénél.  Valóban, tudta mit beszél, mert az idén a januári elnöki beiktatás előtt ezt be is mutatta: a fészbuktól kezdve a többi nagy óriási tech vállalat egyszerűen letiltotta a Trump-videókat és üzeneteket. Még a kereső szerverről is kigyomlálták a volt amerikai elnökre utaló nyomokat.

Mert ők döntik el, mi a szabadság és mi nem az. Nemrég a filmforgalmazó világvállalat is törölte a nézhető filmek listájáról azokat a filmeket, amelyeket ő rasszistának bélyegez, és azt írta magyarázatnak, hogy: megvalósulhat az álmunk egy jobb világról, amelyet ők (a szerkesztők) elképzeltek.

Persze, cenzúrával, a szó belefojtásával, véleménydiktatúrával, elhallgattatással, hazugsággal. Itt az igazság (a mese) vége… Aki nem hiszi, annak utánajárunk. A kommunizmusban is pont ezzel a módszerrel hatottak a tömegekre. Felgöngyölítjük a kontaktokat. Bevallod, mert kedvezményezett leszel. Neked is megéri velünk tartani… A nagy testvér figyel, szemmel tart, nyomon követ, beazonosít. Ő ezt úgy nevezi: monitoring… Nem tűri az ellentmondást. Nem viseli jól az ellenszegülést. Esetleg csak akkor, amikor az ő táborához tartozol.

A szép, szabad, új világról szőtt álmainkat tehát maguk az álomkészítők döntik romba. Segítségükkel szertefoszlik az a mesterkélt ál-igazság-köd, amelyet csillagporként szemünkbe hintettek. Előbb nyugaton, aztán keleten is. Most már nem kell konteo-hívő légy ahhoz, hogy lásd: az érdek, a pénz, a hatalom, az üzleti megfontolás mindent visz. Még a legártatlanabb érzéseket, a legértékesebbet, az életet, az egészséget is.

Az EB szerint az, hogy az oltóanyagokat készítő cégek egyszerűen figyelmen kívül hagyják az Unió lakosságának érdekeit, hogy nem számolnak be, hová viszik az unión kívül az oltóanyagot, – elfogadhatatlan. Pedig hát, az üzleti szempontok titoknak számítanak. Miért kellene, hogy a cég a politika orrára kösse, kivel üzletel? Lehet, hogy Bangladesh-be, vagy Zaire-ba vitték segélyként a sokmillió ampullát… Ha 15 euróval szorzunk vakcinánként, akkor is egy hárommilliárdos tételből már egész jól meg lehet élni vírussal is….

Vagy egy arab kávédarálócég, Koffein Ampullah rendelte és többet fizet értük, mint az Unió aktivistái?

Ki tudja?

Ha hatalmat adunk a bennünk fogát vicsorító kutyának, – sem szájkosár, sem ketrec, sem lánc nem kell, hisz neki is jogai vannak, – akkor majd ne csodálkozzunk, hogy láncra ver minket, és a szerepek felcserélődnek. Aztán könyörgünk neki, hogy engedjen szabadon…

A víz arra folyik, amerre a föld lejt. 

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

peterpater.com | Római katolikus pap, a marosvásárhelyi Szent Imre templom plébánosa. Önéletrajza itt olvasható.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű