A keresztény öröm az élet teljességében gyökerezik, valamint abban, hogy átadjuk magunkat Istennek, és engedjük, hogy egészen betöltse életünket. Ebből a szemszögből nézve tehát a keresztény élet nem csupán „spirituális”, hanem annál teljesebb: áthatja testünket, lelkünket és elménket.
A zsoltáros így énekel: „Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, és amiért csodálatos minden műved.” (139. zsoltár, 14) Eszerint Isten gyönyörűségét és dicsőségét létezésünk minden síkján tapasztalhatjuk: csodálatos jelenlétét imádságainkban; elménk értelmének, valamint testünk adottságainak csodálatos ajándékát. A testem csodájával kapcsolatos örömöket én leginkább a sportban élem meg.
A LÉTEZÉS CSODÁJA – A SPORTON KERESZTÜL SZEMLÉLVE
Magam ezt egész életemen át megtapasztaltam. Most 75 éves vagyok, több mint 50 éve naponta futok. Futás közben imádságaim szabadon áramlanak, gondolataim pedig olyanná válnak, mint a lágy szellő. Nem csoda, hogy oly üdítő hatással van rám, és pulzusszámom még ma is egy fiatalemberé. Fiatal koromban a sziklamászás és leereszkedés megszállottja voltam. Ennek során megtanultam, hogy tökéletesen meg kell bíznom a mászásvezetőben; megtanultam, hogy az útvonalat okosan el kell tervezni és a veszélyeket gondosan számba kell venni; és azt is, hogy a társaimra vagyok utalva. Ezen kívül megtapasztalhattam azt a gyönyörűséget, amikor az ember a magasból csodálhatja az érintetlen tájat.
Az elmúlt 10 évben a testépítés vált szenvedélyemmé, melynek során a konditeremben tettem szert jó ismerősökre; megtanultam, milyen óvatosan kell a súlyokat emelni a sérülések elkerülése érdekében; mennyire oda kell figyelni a helyes táplálkozásra; és hogy milyen nagy élmény az, amikor az ember megtapasztalja saját fizikai fejlődését.
BAJTÁRSIASSÁG A VERSENYBEN
A sportágat átható szellemiséget nagyszerűen megmutatta számomra, amikor egy nemrég lebonyolított verseny után véletlen fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Egy sokkal fiatalabb sportolótól megkérdezték, amikor az lecsúszott a dobogó 3. helyéről: „Csalódott vagy?” A válasz így hangzott: „Hát, nagyon szerettem volna helyezett lenni, de ez nem sikerült. Ennek ellenére nagyszerű volt ilyen remek sportemberekkel versenyezni, és boldog vagyok.” Ez a válasz tükrözi a sportban megnyilvánuló csodálatos bajtársiasságot és a különféle korú, képességű és teljesítményű emberek iránti mély tiszteletet. Ferenc pápa ezt nagyon szépen fejezi ki, amikor így ír: „A keresztény sportoló számára a szentségi élet része a sport, amely lehetőség a találkozásokra, a saját személyiség fejlesztésére, valamint arra, hogy megélje és hirdesse saját kereszténységének örömét, tanúságot téve arról a körülötte lévő embereknek”. Ezek a szavak a „A legjobbat adni magadból” című dokumentum előszavában találhatók, melyet a Világiak, a Család és az Élet Dikasztériuma adott közre.
„A legjobbat adni magadból” dokumentumugyanakkor elismeri azt a sajnálatos tényt is, hogy a „hívők ritkán vannak annak tudatában, hogy az Egyház elfogadja és pozitívan értékeli a sportot”, és a hívőknek kifejezetten tanácsolja a sportolást, mint „élethosszig tartó jótékony hatású tevékenységet” (5.3. fejezet).
A SPORT ÁTVÁLTOZTATÓ HATÁSA
A sport átváltoztató hatását saját életemen és imaéletemen is megtapasztaltam. Manapság nem ritka, hogy fiatal és kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolók – férfiak és hölgyek egyaránt – olyasmiket mondanak nekem, hogy „Inspirálsz engem, remélem a Te korodban hozzád hasonló leszek!”. Ez persze önmagában még nem jelent evangelizációt. Azonban része egy életformának, mely a mindennapi életszentséget szolgálja, és amelyre Ferenc pápa is utalt a sporttal kapcsolatban: „…a sport egy eszköz arra, hogy az ember felemelkedjék a természetfölötti felé, melynek elérésére mindannyian meghívást kaptunk”.
Írta: Paul A. McGavin nyugalmazott atya, Sidney, Ausztrália via australiancatholics.com.au
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
