fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Valóban elhagyatott vagyok, amikor már nem érzem Istent magam mellett?

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Felmérhetetlen dolog újra felfedezni, mi mindent tehet Isten az életemben, most, a jelenben.

Néha úgy érzem, hogy elhagyott az Isten. Félek a jövőtől, amely nélküle szédítő és félelmetes. Erős ellentmondást érzek eme elhagyatottság és magány, illetve azon racionális meggyőződés között, hogy Ő soha nem fog elhagyni engem.

De a hitem egyre erősebb, mert tudom, hogy Isten, mint egy anya, soha nem felejti el a gyermekeit. Amikor kimerülök, kudarcokat élek át és mellőzöttnek érzem magam, félek. Kétségek kerítenek hatalmukba. Nem tudok az lenni, aki szeretnék, és nem tudom meghatározni, hogy mi vezérelje az életemet.

Ezekben a pillanatokban meg vagyok győződve arról, hogy Isten kiszállt a hajómból. Elragadnak a saját félelmeim. Keresztem olyan súlyos és nyomasztó, hogy képtelen vagyok egyedül hordozni. Isten látszólagos távolléte ezekben a pillanatokban kétségbe ejt.

Azért mondom, hogy “látszólagos”, mert jól tudom, hogy Ő mindig jelen van, diszkréten, elrejtőzve a csendben és az árnyékban. Már nem látom Őt, már nem is érzem Őt, mégis ott van, jelen van napjaimban. Látja, hogy min megyek keresztül és mit kell elviselnem. Fájlalom és sajnálom, hogy nem foghatom a kezét, hogy süket vagyok a hangjára, hogy képtelen vagyok a jelenlétét érzékelni. Mégis tudom, hogy Isten soha nem felejt el engem.

Szeretek intenzíven a jelenben élni, éber tudattal figyelni az engem körülvevő világot. A jövőbe vetítés és a múlt iránti nosztalgia azonban mindig jelen van. Fenyegetik jelenünket, szorongás és aggodalom fakad belőlük. Valójában rettegek minden rossztól, minden lehetséges szégyentől és szerencsétlenségtől, ami az életemre zúdulhat.

Ugyan mire jó az, ha előre szenvedünk?

Mennyit szenvedtem életemben olyan dolgok miatt, amelyek aztán meg sem történtek soha! Mennyi elvesztegetett idő! Miért hagyjam, hogy ezek a fenyegetések megzavarjanak? Mi értelme van, hogy előre szenvedjünk?

Nem lenne jobb arra gondolni, hogy majd akkor nézek a nehézséggel szembe, amikor eljön az ideje? Isten erőt ad nekem, hogy szembenézzek a megpróbáltatásokkal. Isten a valóságban és a jelen időben cselekszik, nem pedig az én jövőről alkotott fantáziaképeimben. Minden nap mellettem áll. Csak egy dolgot kér tőlem: hogy bízzak benne. Kövessem az ő példáját. Jézus csak egyetlen módon élt: a jelenhez kapcsolódva. Nyitott szívvel állt mindenhez, amit az Atya felkínált és nyújtott neki.

Olvassuk el a Zakeushoz intézett szavait: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra”. (Lk 19, 9). Vagy a jó latornak: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban”. (Lk 23, 43). Most és ma, Jézus mindent megad nekem.

Amikor szembenézek a jövővel, miközben intenzíven élem a jelent, akkor végre szabad leszek.

A szemlélődés segít meglátni a lényeget, ahogyan ezt Jálics Ferenc atya is sugallja: “Először is belemerültem a fáradtságomba. Vele maradhattam. Azt mondtam magamnak, hogy most fáradt lehetek. Elárasztott az öröm, hogy fáradtnak érezhetem magam, hogy nem kell legyőznöm a fáradtságomat. Fáradtnak érezhetem magam és fáradt is vagyok. Nincs semmi dolgom, nem kell tennem semmit, nem kell elérnem semmit. Nem kell semmit megváltoztatnom, nem kell elszámolnom semmivel, nem kell bebizonyítanom semmit. Olyan lehetek, mint amilyen éppen most vagyok. Újra és újra visszatértem ehhez az érzékeléshez, és megmaradtam mellette. Belső énem megnyugodott és elcsendesedett. Az az érzés tört rám: itt vagyok. Ez az érzés nagyon egyszerű volt, és mindent betöltött.”

Szánjunk időt a megállásra

Olyan jó tudatában lenni az érzéseimnek, a szomorúságomnak, az örömömnek, a szenvedésemnek! Időt szakítani arra, hogy egyszer-egyszer megálljak. Érezni az ereimben áramló jelent és szemlélni legmélyebb érzékleteimet, valódi érzéseimet. Mindez jó. És ez az első lépés.

Azután újra felfedezni mindazt, amit Isten tehet az életemben, a jelenben, ez felmérhetetlen dolog. Vele, a jelenben, megőrzöm a békét és a nyugalmat. Semmi sem nyugtalanít. Lehet, hogy magányosnak érzem magam, de Isten ott van, gondomat viseli, támogat.

A jelenben élni egészséges, mert nincs helye az idegeskedésnek vagy az aggodalmaskodásnak. Isten emlékeztet arra, hogy ez a jelen tele van lehetőségekkel. Hát nem csodálatos? Ez az egyetlen dolog, ami rendelkezésemre áll. Az én “igenem” a mindennapok elköteleződése, még a legapróbb dolgokban is. Mi van a kezemben? Kit szeretek? Mi ad örömet a lelkemnek?

Reá bíztam a nevemet, az utamat, átadom Neki a legkevésbé bevallható félelmeimet. Átadom Neki azt a félelmemet, hogy nincs mit felvegyek vagy nincs mit ennem, átadom mindezeket az olyannyira emberi félelmeket. Isten magával vitte őket. Rést nyitott a sziklán, hogy biztonságban és épségben megpihenhessek benne, az Ő sebeiben.

Lelkem mélyére tekintek. Isten tükörképét látom benne, Őt, aki örökké segít engem. Micsoda öröm így szembenézni az élettel. Nem félek többé a kereszttől, mert menedékem Jézus szívében van. Az Ő ereje hordoz és támogat engem. Ő hozza ki belőlem a legjobbat és ő csillapítja lelkem zűrzavarát. Így találom meg a nyugalmamat.

Írta: Carlos Padilla Esteban atya
Fordította: Solymosi Judit

Forrás: Aleteia

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű