Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Virágvasárnapra

Közzétéve

Forrás: YouTube - Catholic Online

Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét. Jn 19, 30.

Megkezdődik a nagyhét, amely a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra vezet el bennünket.

Hogyan kezdjük el a nagyhetet, mire figyeljünk most ezekben a napokban? Kétezer éve, hogy Jeruzsálem városában különleges dráma játszódott le. Esemény, melyhez hasonlót soha szem nem látott, fül nem halott, s emberi értelem fel nem fogott. „Halál és élet titokzatos harcban voltak: Az élet ura elesett és meghalt. De a halott feltámadott, Égnek és földnek ura”.

Van-e mód arra, hogy kétezer év távlatából frissen átéljük az eseményeket, részt vegyünk az isteni színjátékban, nem mint megfigyelők, hanem mint élő-érző szereplők? Van-e mód arra, hogy most, ebben a húsvéti időben, a Feltámadott átformálja szívünket, lelkünket?! Most lélekben, gondolatban átélem ezeket a szent eseményeket.

Menjünk tehát képzeletben Jeruzsálembe. Ott lehetünk a város kapunál, Jézus érkezésekor. Jézus – ahogyan a virágvasárnapi körmenet is felidézi – szelíden, szamárháton vonul be Jeruzsálembe. De a nép mégis a Messiást köszönti benne. Ezzel a kiáltással üdvözlik: „Hozsanna Dávid fiának!” A dráma tehát csúcspontjához érkezett: vagy győz a Messiás, vagy csüggedten kell az embereknek megállapítaniuk, hogy tovább kell várakozni, mert valaki más az Eljövendő. Jézus egy szamárhátán vonult be a szent városba, ezen a hétköznapi állaton, a vidéki ember háziállatán, sőt, még ez sem az Ő tulajdona volt, hanem csak erre az eseményre kérte kölcsön. Nem hivalkodó módon, királyi hintón vagy lóháton érkezett, mint a világ nagyjai, hanem egy kölcsönkért szamár hátán. János elmondja nekünk, hogy először a tanítványok sem értették ezt. Csak Húsvét után értették meg, hogy Jézus azért cselekedett így, hogy beteljesítse, amit a próféta megjövendölt: ez a tett Isten Igéjéből és annak megvalósításából fakadt. Zakariás próféta könyvében olvassuk: „Ne félj, Sion leánya! Nézd, közeleg királyod: szamáron jő, szamár hátán, szamárnak csikóján.” (Jn 12,15 Vö. Zak 9,9).  Ahhoz, hogy megértsük a prófécia jelentőségét és Jézus viselkedését, figyelnünk kell Zakariás szövegének egészére, amely így folytatódik: „Szétzúzza Efraimban a harci szekereket, Jeruzsálemben a méneket. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a Folyótól egészen a föld határáig” (Vö. 9,10). Szegénység, béke, egyetemesség – ez a hármas üzenete a szamárháton való érkezésnek. Lehet ez egyik kérdésem saját magamhoz: Megvan bennem Jézus lelkülete? Megelégszem azzal, amim van? Békére törekszem, a béke megteremtője vagyok? Egyetemes a szeretetem, mindenkire kiterjedő? Vagy személyválogató, megkülönböztető, érzésekre épülő? Szegénység, béke, egyetemesség – ez Jézus virágvasárnapi érkezésének üzenete.

Menjünk tovább Jézussal képzeletünkben Jeruzsálembe. Ott lehetünk most Pilátus és Jézus találkozásánál. Pilátus fölteszi a már fogoly Jézusnak a kérdést: „Te vagy-e a zsidók királya?” (Mt 27,11). És erre Jézus nem tagadja a tényt, bár válasza – hogy „te mondod” – sejtelmesen hangzik. Mert mit érthetett a római helytartó a királyságon? Nyilván egy leigázott nép lázadásának vezérére gondolt, aki – nem úgy, mint hajdan Heródes vagy későbbi utódai – a rómaiak engedélye és jóváhagyása nélkül állt a nép élére. Jézus azonban nem ilyen király. Egyáltalán. Jézus méltósága mutatkozik meg abban is, hogy nem felel a helytartónak. Pilátus el is csodálkozik ezen (vö. Mt 27,14). Mi pedig Jézus hallgatásában már Izajás jövendölésének beteljesedését fedezzük fel: „Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt” (Iz 53,7).

De Jézusnak ez a magatartása közvetlen útmutatást jelent a tanítványok és az egész Egyház számára is. Itt ugyanis – mint a magyarázó írja – azért mutatkozik meg számunkra Krisztus hatalmas türelme a szenvedésben, hogy példáját szorongattatásainkban kövessük és türelmét utánozzuk. Így tanít minket ebből a (bibliai) helyből kiindulva Szent Péter apostol is a szelídségre. Első levelében ezt írja:

„Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is értünk szenvedett, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait. ’Bűnt nem követett el, hamisság nem volt ajkán.’ Amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra” (1Pt 2,21-23).

Az ókeresztény kor egyik legköltőibb lelkületű egyházi írója, a szír Szent Efrém diakónus így magyarázza Jézus hallgatását:

„Beszélt, hogy tanítson, de hallgatott a bíróság előtt (…) Rágalmazóinak szavai olyanok voltak, mint megváltó korona a fején. Hallgatása olyan volt, hogy körülötte minden zajongás és kiáltás csak még ékesebbé tette koronáját.”

A húsvét ad értelmet ennek a hallgatásnak, a szenvedés most felidézett történetének. Ez lesz majd Isten igazi válasza, ezzel fogja igazolni Krisztust, mégpedig olyan, világunkat meghaladó méretekben és erővel, amire senki emberfia nem számíthatott. Egy kérdés itt is segíthet minket mélyebben átélni az ünnepet: tudok Jézus lelkületével hallgatni, hallani és meghallani? Tudok valamit elhallgatni, ha a szeretet úgy kívánja? Mindenáron megvédem magam és az igazam, vagy a nagyobb jó érdekében képes vagyok türelmet, megértést tanúsítani feszült helyzetben? Bárányhoz hasonlítok vagy inkább oroszlánhoz? Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Vállalnunk kell önmagunk “elvesztését”, ahogy ő vállalta a földbe hullott gabonaszem sorsát. Akkor valóban egyek leszünk majd vele. Egyek Vele, de nem a futó, hanem az örök dicsőségben. A jeruzsálemi bevonulás után az örök Jeruzsálembe való bevonulás örömében.

Ott lehetünk, tehát, gondolatban, lélekben a szomorú szombaton. A város nyugodt. A szenvedélyes tömeg szétszóródott: megkapták, amit akartak. A tanítványok rejtőznek – vagy céltalanul keseregnek. Reményük összeomlott. Három éve azt hitték, hogy megtalálták a Messiást; vele voltak, vándoroltak, egy tálból ettek – hallgatták a szavait és várták az ígéret országát. A Messiás a szombat előtti napon meghalt, megölték. Most fekszik a sírban. Hova lettek az ígéretei? A hűséges asszonyok, akik követték a Fájdalmak Emberét a kivégzés helyére, a halott testnek tisztességes ellátására készülnek, kenettel, fűszerekkel és tiszta lepellel. Ez minden, amit adni tudnak a Tanítónak, akit tiszteltek, szolgáltak, szerettek. Szombaton, Jeruzsálemben, a nép ujjongva ünnepli Izrael szabadulását az egyiptomi fogságból. Jézus követői egyedül vannak, szomorúság önti el őket.

Nem nehéz nekünk, ha időben és térben messze is vagyunk tőlük, megérteni Jézus tanítványait: asszonyokat, férfiakat – siralmas bánatukat. Mi is tragikus világban élünk. Az ünnepeink nemgond nélküliek. Háborúk tépik a nemzeteket, nyugtalanság kínozza az embereket. Reményünk próbára van téve: néha mintha kihalóban lenne… Mi is kérdezzük, hol van a Megváltó? Ennek a titoknak, a mindnyájunk életét átszövő valóságnak szentelt legnagyobb ünnep nyitánya a Virágvasárnap. Krisztus drámájának ebben az előterében zajlik a mi életünk is. Ezekkel a gondolatokkal kezdjük el idei nagyheti ünneplésünket és kérjük a szenvedő Krisztust, hogy teljes szívvel hozzá kapcsolódva feltámadásának is részesei lehessünk. Mert Jézus szegénysége, békessége, egyetemes szeretete, csendje, szenvedése, önajándékozása a mi reményünk is. Mert Jézus él! Ő az életünk forrása, éltetője. Jézus. Áldom szent Nevét!

Mondd el a véleményedet, szólj hozzá a cikkhez. (Facebook fiók szükséges.)
image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű