fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Család

Visszahullik-e az apák vétke a fiúk fejére?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Újra felfedezzük a nemzedékek közti transzmisszió meglétét. De hogyan kapcsolódik egymáshoz a kollektív felelősség és az egyén szabadsága?

Csinos kis földindulás készülődik. A „modernség” egyik alaptétele ugyanis az, hogy nem követelhető meg a fiúktól, hogy az apjuk vétkeiért bocsánatot kérjenek, még kevésbé az, hogy jóvátegyék azokat és vezekeljenek értük. A köztársaság jelszava [Szabadság, egyenlőség, testvériség] és az emberi jogok azt feltételezik, hogy egy gyilkos utódja semmiképpen sem bűnös, és nem kevésbé szabad, mint mások, mivel velük egyenlő, sőt testvérük. Ezt az elvet azonban napjaikban támadás éri.

Áldozatok és bűnösök

Először is nézzük az aktuális eseményeket. Emmanuel Macron elnök a közelmúltban elismerte Franciaország felelősségét az 1994-ben Ruandában elkövetett mészárlásokban. Németország külügyminisztere nemrég elismerte, hogy népirtást követtek el Namíbiában az 1. világháború előtt. Algír bocsánatkérésre vár Párizstól az 1954-1962 közötti függetlenségi háború alatt elkövetett atrocitások miatt. Általánosságban valamennyi gyarmattartó országtól a megbánást várják el. És az Amerikai Egyesült Államokat belülről azzal vádolják, hogy a rasszizmust rendszerszerűvé tették a rabszolgaság, majd a szegregáció, végül a tartós diszkrimináció révén.

Mindez azt feltételezi, hogy a vétkek nemzedékről nemzedékre szállnak át még akkor is, ha a legfiatalabbak személyesen nem felelősek a (gyakran távoli) elődeik által okozott rosszért. Az áldozatok utódai magukat áldozatnak tartják, mert hátrányos körülmények közé születtek. És ha vannak áldozatok, akkor bűnösök is vannak, akiknek az utódai szintén vétkesek, már amennyiben élvezték a jogtalanul szerzett javakat és előnyöket. És egyszeriben mindenki saját helyzetének a foglyává válik, akár üldözöttek, akár üldözők voltak az ősei. Ebben a „posztmodernségben” az ember már nem az, akivé magát teszi, hanem az, amit örökölt, és ha az örökség hátrányos helyzetet teremt, akkor jogosult a kárpótlásra, ha pedig kiváltságot jelent, akkor köteles a mellét verni és vezekelni.

Téves egyszerűsítések

Az emberiségnek ez a felosztása a születésüknél fogva áldozatokra és bűnösökre két súlyos kérdést vet fel. Először is, lehet-e egész népeket, etnikai (fehérek…) vagy társadalmi (katonák, rendőrök, vezetők…) csoportokat, netán egyenesen az emberiség hímnemű felét felelőssé tenni? Mindez teljesen hibás egyszerűsítésre vezethető vissza: egyik oldalon vannak a „jók”, akik általában nem a legerősebbek, hanem igazságot követelő panaszosok, másik oldalon meg a „gonoszok”, akik nyers erővel érvényesítették a saját törvényeiket.

Ezek közül sokan semmilyen enyhítő körülménnyel sem rendelkeznek, ilyenek a hóhérok, akik teljes népeket irtottak ki pusztán az etnikai vagy vallási identitásuk vagy társadalmi osztályhoz tartozásuk ürügyén. Gyakran azonban kevésbé tiszta a helyzet. Az áldozatok követelései nem tesznek ártatlanná. A polgárháborúk és függetlenségi harcok ritkán tiszták, és ha már nem is divatos, még mindig is a győztesek írják őket, akik továbbra is siránkoznak, és nem mindannyian bizonyulnak erényes demokratának. Ruandában az akkori francia vezetés éleslátásának hiánya nem rejtheti el azt a tényt, hogy nem az ő katonáik voltak azok, akik gyilkoltak.

Az állam, mint jogi személy

A 20. században fájdalmasan elsajátított bölcsesség már nem keveri össze az államokat és a népeket. Az 1. világháború után hiba volt elszegényíteni és megalázni a legyőzötteket, ami a második világháború egyik kiváltó oka volt. Ezt követően azonban, még akkor is, ha az indítékok nem voltak tisztán nemesek (mivel a sztálini terjeszkedés meghiúsításáról is szó volt), a németeket és a japánokat nem büntették meg túlságosan, és csak az őket háborúba belerángató vezetők „fizettek” (a legfőbb vezetők közül néhányan öngyilkosság elkövetésével, anélkül, hogy megvárták volna az elítélést), így a megbékélés megtörténhetett.

Ilyen körülmények között, ha egy államfő vagy egy miniszter elismeri hazája bűneit, az egy kicsit hasonlatos ahhoz, amikor egy szervezetet „jogi személyként” vétkesnek találnak, de a szervezet tagjait nem szükséges bűnössé nyilvánítani. Az adott esetben ennek nincsen jogi értéke, büntetéssel és jóvátétellel. A hatása szimbolikus, azért, hogy az igazság, amennyire csak lehetséges, begyógyítsa azokat a sebeket, amelyek a tagadástól soha nem hegednek be. A kormányoktól elhatárolódhatnak az utánuk jövők, vagy akár el is ítélhetik őket a bíróságok, de ezt nem lehet megtenni sem egész nemzetekkel, sem fajokkal, sem társadalmi-gazdasági csoportokkal. Franciaország 27 évvel ezelőtti vezetőinek esetében pedig ez teljes mértékben túlzás lenne, tekintettel arra, hogy Ruandában az afrikaiak mészároltak le más afrikaiakat.

A generációk közti átöröklődés újrafelfedezése

Az időbeli eltolódás felveti a második kérdést: felelős-e az ember az elődei által elkövetett hibákért és gaztettekért? A „modernség” az egyéni szabadságjogok előtérbe helyezésének logikájával ezt elutasította. És most éppen ez kérdőjeleződik meg. Nem csupán a gyarmatosítottak által a gyarmatosítóktól követelt bocsánatkérésről és jóvátételről van szó, mivel bizonyos régi elnyomók, mint például Németország Namíbiában, saját maguk is elismerik hibáikat, és Franciaország elismeri, hogy Ruandában nem cselekedettel, hanem mulasztással hibázott.

Így, a kollektív és névtelen bűnök elvével ismét elfogadják a generációk közötti transzmissziók elvét. És ez a perspektíva éppúgy nyílik a jövőre, mint a múltra: ahogyan mindannyian a megelőző generációk folyományai vagyunk, ugyanúgy kollektívan felelősséggel tartozunk az utánunk jövőknek is; példának okáért, a gyermekeinkért és gyermekeink gyermekeiért kell óvnunk a környezetet és megőrizni a bolygónk ökológiai egyensúlyát.

A Biblia által kínált egyensúly és reménység

Az átörökléssel szembeni ellenérzés jórészt a Biblia elutasításával függ össze, ahol azt olvashatjuk, hogy „Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.” (Kiv 20, 5) és hogy „Az apák ették a savanyú szőlőt és a fiak foga vásik el tőle” (Ez 18, 2). Ez igazságtalannak tűnik, de nem tisztességes kiragadni ezeket a szavakat a szövegkörnyezetükből. A Kivonulás könyvében az az üzenet, hogy a gyermekek szenvedik meg, ha a szüleik, vétkezvén, nem adják át nekik az Istentől kapott felszabadító ajándékokat, aki viszont ezredízig felkínálja azokat nekik. Ezékiel prófétánál az egész prófécia célja az, hogy megkérdőjelezze és megcáfolja azt az elterjedt mondást, amely elítéli a fiúkat az apák tévedéseiért, és éppen ellenkezőleg azt hangsúlyozza, hogy az egyes ember az isteni parancsokhoz való személyes hűségének függvényében kap jutalmat. Azt láthatjuk tehát, hogy a Kinyilatkoztatás az egyéni szabadságot, tehát az egyén felelősségét dicsőíti, ugyanakkor hangsúlyozza a generációk közötti transzmissziók meglétét. Ezek pozitívak is és negatívak is, és Isten őrködik afelett, hogy a jók — a Szentléleknek az egyházban kifejtett működése révén — végtelenül tartósabbak legyenek (az ezredik generációig), mint a rosszak (legfeljebb három-négy generációig). Itt tehát egyensúly és reménység látható, amelyek nagyon értékesek manapság az ellentmondások idején, amikor egyrészt az egyes ember ki van téve mindenféle történelmi determinizmusnak, másrészt viszont a technológiai fejlődés és az emberek manipulálása olyan azonnali kielégüléseket tesz lehetővé,  amelyek  a jövőt éppúgy elhomályosítják, mint a múltat.

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Család

Apák, a Ti feladatotok, hogy erős katolikus férfiakat neveljetek!

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Pixabay

Egy pap komoly tanácsai katolikus édesapáknak

Ha azt szeretnétek, hogy erős, hűséges és önzetlen férfiak később papok legyenek, neveljétek fiaitokat az alábbiak szerint.

Ha azt szeretnétek, hogy erős, hűséges és önzetlen férjek és apák legyenek, akkor is neveljétek fiaitokat az alábbiak szerint.

Csak úgy érhetitek el mindezt, ha életük központjába az erényt állítjátok.

Csak úgy érhetitek el mindezt, ha világos elvárásokat és prioritásokat fogalmaztok meg, és figyelemmel követitek időbeosztásukat.

Csak úgy érhetitek el mindezt, ha életükben a világi célok előtt mindig a hit lesz az első helyen.

Ezek a fenti intelmek elsősorban Nektek szólnak, kedves Édesapák!

Nem a feleségeitek feladata, hogy megtanítsák fiaitokat arra, hogyan váljanak komoly, erős katolikus emberré.

Nem az ő feladatuk megtanítani nekik, hogy első helyen Istent szeressék, hogy világos, igaz céljaik legyenek, önmegtartóztatóak, erényesek és fegyelmezettek legyenek. Mindez a Ti feladatotok!

Nem az ő feladatuk a hit, az ima, a helytállás és a vezetés példamutatása. A Ti feladatok mindez!

Ha ezt mégis ők végzik, ideje, hogy végre férfiak legyetek!

Minden probléma és botrány, amellyel családjainkban, gyülekezeteinkben, plébániánkban és társadalmunkban szembesülünk, Isten kegyelmével megoldható. De ehhez nekünk is sarkunkra kell állnunk, meg kell hoznunk a szükséges változtatásokat, és készen kell állnunk arra, hogy jó példát mutatva kitűnjünk a többiek közül, és ezáltal pozitívan változtassuk meg társadalmunkat.

Kedves férfiak! Legfőbb ideje, hogy sarkunkra álljunk, összeszedjük magunkat, és valóban olyanok legyünk, amilyennek Isten elhívott és teremtett minket!

Írta: Bill Peckman atya
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Churchpop

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

Egy érsek gyönyörű válasza egy kislánynak arról, hogy miért engedi Isten a fogyatékosságot

Kurtz érsek rávilágít a fogyatékosság pozitív oldalára.

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Pixabay

Október a Down-szindróma hónapja, amikor felhívják a figyelmet a befogadóbb és együttérzőbb közösségek fontosságára. Ennek kapcsán megosztunk egy történetet arról, milyen csodálatos választ adott Joseph Kurtz amerikai érsek (Louisville, Kentucky) egy 6 éves kislánynak, aki azt kérdezte tőle, hogy miért született testvére autizmussal.

A CNA katolikus hírügynökség közelmúltbeli cikke szerint a kislány kérdése hasonlít azokhoz az ártatlan kérdésekhez, melyeket mi is gyakran felteszünk, amikor nehézségekbe ütközünk, vagy amikor olyan dolgokkal kell megbirkózunk, amelyek látszólag nem felelnek meg annak, ami a társadalomban elfogadott: „Miért pont én?” „Miért engedi Isten, hogy szenvedjünk?”

Louisville érseke az EWTN News in Depth műsorában ismertette a kérdésre adott válaszát, amelyet most mi is megosztunk az olvasókkal. Válasza a legtöbb esetben alkalmazható, amikor feltesszük ezt a „de miért?” kérdést.

Íme 5 nagyon fontos útmutatás, amelyek segíthetnek abban, hogy a fogyatékosságot és a másságot teljesen új megvilágításban lássuk, és szeretettel el tudjuk fogadni azokat az embertársainkat, akiknek szükségük lehet egy kis többlet gyengédségre és odafigyelésre.

1. FELTEHETJÜK A kérdéseket

Először is Kurtz érsek nem utasította el a kislány kérdését, hanem hagyta, hogy érezze, kíváncsiságával nincs egyedül. “Azt mondtam neki: Nos, tudod, amikor majd te és én a mennyországba kerülünk, és remélem, hogy egyszer majd így lesz, bizony lesz jó pár kérdésünk.”

2. GONDOLJUK VÉGIG, HOGY MILYEN POZITÍV HATÁSSAL VAN RÁNK EGY FOGYATÉKKAL ÉLŐ EMBER

Az érsek, akinek a bátyja, George, Down-szindrómás, megkérdezte a kislányt, hogy szereti-e a testvérét. Az „igen” -re válaszul Kurtz rámutatott, hogy testvérünk iránti szeretetünk minket is megváltoztat.

Joseph Edward Kurtz érsek – Fotó: Aleteia

3. adjUNK hálát ezért az ajándékért

A kislány életében bekövetkezett pozitív változás miatt hozzátette: „Ez egy olyan kegyelem, egy olyan ajándék, amiért már most elkezdhetsz „köszönetet mondani Istennek.”

4. Tanuljunk a fogyatékkal élőktől

Saját bátyjával való kapcsolatára utalva az érsek így szólt: „El sem tudok képzelni két testvért, akik jobban kijöttek volna egymással, mint mi ketten”. Majd hozzátette: „Az igazság az, hogy ha valakivel sok időt töltünk, különösen pedig egy olyan személlyel, akinek valamilyen fogyatékossága van, észrevesszük, milyen sokat tanulhatunk tőle.”

5. Hallgassunk az egyház tanítására

A főpap kifejtette, hogyan alakult ki az Egyház alapja, miképpen nyugszik minden „minden személy egyéni méltóságán. Nem aszerint mérjük az embereket, hogy mennyi pénzük van, vagy hogy mi is a munkájuk, így aztán az sem lényeges, hogy egy személy fogyatékossággal él-e, vagy sem. Minden egyes ember értékes Isten szemében, ezért számunkra is mindenki különleges és értékes.”

Kurtz érsek elmondta, 2018-ban egy komoly változást vett észre az egyházban, amikor „a fogyatékosságról nem mint problémáról kezdtünk el beszélni, , hanem az emberről magáról, mint ajándékról”. Ha a fogyatékkal élők részesülnek a szentségekben, az nemcsak nekik, és saját lelki életüknek hasznos, hanem az Egyház egésze számára is.

Az Egyesült Államok katolikus püspökeinek a fogyatékkal élőkről szóló 1978-as lelkipásztori nyilatkozatára hivatkozva, melyet egyébként 2018-ban ismét megerősítettek, Kurtz érsek elmondta: „Az új dokumentum nagy hangsúlyt fektet az összetartozásra – nem csak a kirekesztett emberek befogadására, hanem valójában annak a felismerésére, hogy mindannyiunkban mélyen él a vágy, hogy Krisztushoz tartozzunk, és ezen keresztül egymáshoz, a hit családjához tartozzunk.”

Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Család

4 mondat, amit soha nem mondj Jézusról a gyermekednek

Vannak mondatok, amelyeket néha gondolkodás nélkül kimondunk, pedig előfordulhat, hogy fokozatosan eltávolítják gyermekünket Istentől.

Közzétéve

Szerző:

Ahogy a kis Anna mondja a Mister God, This Is Anna (Isten bácsi, itt Anna beszél) című könyvben, Istent kis skatulyákba rakhatjuk. Például túl gyakran mutatunk a gyerekeknek egy olyan Istent, aki “hasznos”, mert jutalmat oszt, csodákat tesz, mindenre megfelelő magyarázattal szolgál, vagy akivel mondjuk ijesztgetni lehet, mint egy mumussal. Az ilyen mondatok örökre befolyásolhatják gyermekeinket. Hadd mondjunk néhány példát, amit érdemes elkerülni.

Kerüljük, hogy Jézust általában “kicsiként” emlegessük

Tulajdonképpen nem helytelen a “kis Jézusról” beszélni, hiszen Jézus emberré lett, és először természetesen kisgyermek volt ő is. Azonban nem jó ötlet, ha mindig vagy legtöbbször így hivatkozunk rá, mert akkor a gyermek számára Jézus megmarad “Kisjézusnak”, akit a Születés jelenetéből vagy a názáreti házból ismer. Ő lesz a gyermekek “Jézuskája”, aki aztán maradjon meg csak ott a gyermekkori dolgok és emlékek múzeumában. Semmi olyant nem szabad megtanulnunk gyermekkorunkban, amit később el kell felejtenünk.

“Jézus nem szeret téged, ha így viselkedsz”

Ezt a megfogalmazást úgy, ahogy van, be kellene tiltani, mert teljesen hamis. Jézus végtelenül szeret mindannyiunkat, még akkor is, ha a leggonoszabb bűnösök vagyunk. Az a gyermek, aki ezt a mondatot hallja, azzal a félelemmel fog felnőni, hogy elveszíti Isten szeretetét. Meg lesz győződve arról, hogy ezt a szeretetet ki kell érdemelnie, hiszen a bűnösöket nem szereti Isten. Amit a szülők mondanak a gyereknek a korai években, annak olyan hatása van, hogy a gyermekben még felnőttként is megmarad az az elképzelés, hogy Isten csak akkor szeret minket, ha megfelelően viselkedünk.

Hasonlóképpen ne mondjuk soha azt, hogy “nem szeretem a hazudozó kislányokat (vagy a mindig ordibáló kisfiúkat)”. Ilyenkor feltehetően azt akarjuk mondani, hogy nem szeretjük, ha hazudnak, azaz ezt a cselekedetet nem szeretjük. A gyerekek azonban nem így értik, ők azt gondolják, hogy amikor hazudnak, őket nem szeretjük. Lehet, hogy ez apróságnak tűnik, és bizonyos értelemben az is, de a nevelés ilyen apróságokból áll, és nem szabad elfelejtenünk, hogy az, ahogyan megmutatjuk a gyermekeinknek a szeretetünket, segít nekik abban, hogy érzékeljék és megéljék Isten szeretetét.

“Isten meg fog büntetni téged”

Bár igaz, hogy a szenvedés a bűn következménye, hamis és veszélyes a szenvedést vagy a kudarcot úgy beállítani, hogy az egy adott bűn közvetlen büntetése. Idézzük csak fel, mit is válaszolt Jézus a tanítványainak, amikor egy vak emberről kérdezték őt: „Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?”„Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk.” (Jn 9, 2-3).

Ha egy gyermeket engedetlensége miatt bántódás ér, és aztán azt hallja, hogy ez Isten büntetése, azt fogja hinni, hogy a szenvedést mindig “megérdemlik valamiért”, és fordítva, hogy a boldogság (vagy az, amit annak gondolunk – egészség, szerencse, a szenvedések elkerülése, öröm) mindig az Istennek tetsző magatartás eredménye.

“Jézus nem boldog, mert megbántottad Őt”

Ez a mondat kétértelmű, ez az állítás egyszerre igaz és hamis. Klárika egy 10 éves gyerek bátorságával így fogalmazott: “Jézus nem lehet szomorú, mert ő örökké boldog a mennyországban!”. Logikus! De felhívhatjuk Klárika figyelmét arra, hogy az ő bűnei, az ő mai bűnei is keresztre feszítették Jézust. Jézus előre szenvedett minden ember múltbeli, jelenlegi és jövőbeli bűneiért. Ha egyedül csak Klárika bűnei léteztek volna, Jézus akkor is az életét adta volna. Tehát nem hamis állítás azt mondani, hogy Jézus szenved a mi bűneink miatt. De nagyon kell vigyáznunk: nem az számít, amit mi mondani akarunk, hanem az, amit a gyermek ebből érzékel és megért. A gyermek azt gondolhatja, hogy Jézus boldogsága őtőle függ: attól, hogy ő jól vagy rosszul viselkedik-e, és ez viszont hamis. A valóságban a bűn nem Jézus boldogságát teszi tönkre, hanem a bűnös boldogságát. Ugyanígy Jézus irántunk érzett szeretetének minősége sem függ a mi válaszainktól. Isten szabadon, teljesen és feltétel nélkül szeret minket. Ezt a szeretetet kell újra és újra átadnunk gyermekeinknek.

Írta: Christine Ponsard
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!
Hírdetés Adventi ráhangoló videós lelkigyakorlat

Népszerű