fbpx
Connect with us

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Reflexió

Zérós Kóla

Fotó: insider.com

Ronaldónak újra sikerült megrajzolnia önmaga karikatúráját. Élőben. Miközben, mondhtanánk: mert önmaga lenni. Pedig a támogatók jól tejelnek, és ezt az UEFA is jól tudja. Sőt Ronaldó is. Azt már meg sem kérdem, hogy mennyit aprít a tejbe ő a szponzoroktól? S azt a vizet is ki gyártja? A műanyagflakon is környezetszennyező, nem? És a cég is visszavágott, hogy a zérós kóla volt kitéve, de csak választási lehetőségként. Amúgy a szervezőknek még a sajtótájékoztató ceremóniáját is a szponzorok protokoll-utasításai szerint kell megtartaniuk.

És persze divat lett zéró toleranciáról, zéró káros anyag kibocsájtásról is beszélni. Zéró lopásról, vagy zéró hazugságról meg nem igazán divatos. Zérós hajviselet lett a divat mára. Vagyis a kopasz a menő. Eddig a bőrdzsekis bőrfejűek szélsőséges csoportnak számítottak, most direkt csillog a napfény a frissen beretvált fejen. Nullás géppel egy-két perc, se fésű, se sampon nem kell neki. És nullás lisztből sütjük a kenyeret, mert az nem hizlal. Az igazság és az agymosás párharcában sajnos úgy tűnik már egy null – az állás. Az utóbbi javára.

Hofi meg is fejtette a null és a nulla közti különbséget, a látszat és a valóság között: egyik az eredmény, másik meg a színvonal.

Ronaldó kajánul arrébb tolta a kólás üvegeket. Kijött belőle az utálatosan nagy egó. Látszik ez rajta is, amilyen képet vág hozzá. Kicsit odadörgölt a magyaroknak is: na, ugye, megmutattam, hogy ki vagyok?… Miközben ő is a reklámokból él. És ezzel én sem akarok kóla-imádó lenni. Csakhogy bármennyire jó játékos, vagy melegszívű, adakozó lélek, olyan ellenszenvessé válik, amikor a pökhendi negédség kiül az arcára és grimasszá torzul. Persze meg kell különböztetni a tehetséget a személy karakterétől, cselekedeteitől, de rendes körülmények között illene harmóniát találni gondolat-szó-cselekedet tekintetében. S akkor még az alázatról nem is beszéltünk. Meg a több száz millió euróról sem, amennyit  „ ér” egy játékos. Nem csak a lába, amelyért a biztosító fizet. Miközben egy csóró drukker 700 eurót kell, hogy lepengessen egy meccs-jegyért. Egy foghúzás 120 lej, egy miseintenció húsz, egy temetési költség 200 lej.  S édesanyámnak a kollektív nyugdíja nem volt elég gyógyszerre.

De úgy látszik Ronaldó színjátéka csak egy sima elterelés, miközben figyelemfelkeltő is akar lenni: lám, milyen természettudatos lett a fiatalok bálványa. Ahogy a világbajnokságon Neymar, most már Ronaldó is beírta a nevét a Példájukat Nem Követendő Hírességek Nagykönyvébe. Nem kár érte.

1 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. sebestyén péter

    2021-06-24 at 14:12

    Kedves fészbukos fanyalgok, alább egy másik hozzászóló véleményével válaszolok fanyalgásaitokra:
    „Ha ezt az olcsó „flashmob”-ot egy pár évvel visszapörgethetnénk, elképzelhető az a forgatóköny, miközben a „ronaldó” nem vízért, hanem Pepsiért esedezik. Ő legalábbis tudja, hogy miért. Attól, hogy az érintett úriember azóta „érettebb” lett, nem jár azzal, hogy mindenki hülye. Az Ikea gesztusát viszont kár is figyelemre méltatni ebben a kontextusban…”B.L.
    Szép napot+!pp

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó...

Életmód

Bethany Meilani Hamilton világklasszis amerikai szörföző befejezi pályafutását, mert nem akar olyan biológiai férfiakkal együtt rajtvonalra állni, akik nőként határozzák meg magukat. A transzgender...

Nagy kérdések

A Katolikus Egyház pénzzel való kapcsolata évszázadok óta bonyolult kérdés. Pénzügyi visszaélések és botrányok sújtották az egyházat a modern időkben, de a középkori Európában...

Evangélium

1. Keressétek az Urat… csak egy szerény, kis népet hagyok meg belőled, Izrael maradékát, amely az Úr nevében reménykedik. (Szof 2,3.3,12–13) Szofoniás próféta a...

Aktuális

Az elmúlt évben csaknem 91 000 fő hagyta el a katolikus egyházat, papíron még így is 4,73 millióra tehető a számuk, legtöbbjük azonban hitét...