fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Francesco c. film: Manipulálták Ferenc pápa nyilatkozatát?!

Közzétéve

Fotó: Getty Images

Az Aleteia katolikus portál francia szerkesztősége szerint a Francesco c. dokumentumfilmben közölt és a sajtóban “fényes karriert” befutott Ferenc pápától származó idézet minden bizonnyal manipulatív módon létrejött kijelentés. Ezt a következtetést osztja alátámasztva az ACI Afrique és a Catholic News Agency (CNA) is. A Katolikus.ma szerkesztősége az alábbiakban a fent nevezett vezető katolikus oldalak újságíróinak véleményét foglalta össze. A témával kapcsolatos korábbi cikkünk itt olvasható.

Mit is akart mondani Ferenc pápa a homoszexuális párok együttéléséről?

Evgeny Afineevsky rendező Francesco c. dokumentumfilmje, amelyet október 21-én mutattak be Rómában, nagy vonalakban bemutatja Ferenc pápa pápaságának történetét, elsősorban személyes vallomásokra, archív felvételekre, és néha rövid, exkluzív beszélgetésekre támaszkodva. Az egyik ilyen rövid interjúrészlet témája az, milyen legyen a katolikus Egyház hozzáállása a homoszexuális emberekhez.

A filmrészletben Ferenc pápa a következő mondatokat mondja folyamatosan:

«A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek, ők Isten gyermekei, joguk van egy családra. Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt. Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény, joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen. Én ezért álltam ki.”

A filmrészlet megértéséhez először is tudnunk kell, hogy 2019-ben Valentina Alazraki mexikói újságírónő hosszú, csaknem másfél órás interjút készített a pápával nagyon sok társadalmi kérdésről, köztük a homoszexualitásról is. A fenti pápai kijelentésbe ebből az interjúból kombináltak bele és vágtak össze ügyesen több részletet. Ezáltal sikerült zavart kelteni a nézőkben és az olvasókban Ferenc pápa szavait illetően.

Valentina Alazraki Ferenc pápát interjúvolja 2019-ben – Fotó: YouTube / Noticieros Telvisa

A fenti mondatsor ebben a formában, így, folyamatosan, nem hangzott el soha. Négy részből lett összeszerkesztve. Az egyik gondolatsorba beletoldottak egy mondatot, egy másik helyen megvágták az eredeti szöveget, egy harmadik helyen egy nem odatartozó és előzményétől megfosztott gondolatot ragasztottak hozzá.

Hogy világosabb legyen a kép, lássuk a szöveg szabdalását:

«A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek,  ——– (most itt egy máshonnan bevágott mellékmondat jön, éspedig a következő:)      ők Isten gyermekei, ——– (innen folytatódik az eredeti:): joguk van egy családra. —– (Innen viszont kivágtak egy másik mellékmondatot) —–Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt. ——  (A záró két mondat is máshonnan származik, ráadásul az előtte levő részt levágták, attól elszakították): Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény, joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen. Én ezért álltam ki.”

Vegyük sorra a beavatkozásokat.

Az „Ők Isten gyermekei” tartalmú mellékmondatot a pápa valóban mondta a hosszú interjúban, de nem itt, hanem később. Nem véletlen, hogy a betoldással összedolgozott részben pontosan itt alkalmaznak egy eltérő háttérképet, éspedig a Szent Márta Ház kápolnájában imádkozó papok képét, ami megkönnyítette a montírozást.

Mivel kapcsolatban hangzott el az „Ők Isten gyermekei” mellékmondat? A mexikói újságírónő interjújából ez kiderül, de a filmből nem. 2013 júliusában a pápa a Rio de Janeirói Világifjúsági Napokról hazafelé repülve a repülőgépen adott interjút, de az újságíró később átfogalmazta Ferenc pápa válaszát. A pápa felidézi a történetet a mexikói újságírónőnek, felháborodásának ad hangot, és ezt mondja:

„Feltették nekem ezt a kérdést, és megismétlem a válaszomat: Ők az Isten gyermekei, joguk van egy családra, stb. Az újságíróknak nem szabad kiragadniuk egy szót a kontextusból. Ha azt mondjuk, hogy a homoszexuálisoknak joguk van egy családra, azt nem jelenti azt, hogy helyeseljük, jóváhagyjuk a homoszexuális aktusokat, távolról sem jelenti azt.”

Az idézet következő helyénél jeleztük, hogy ott kivágás történt. Az eredeti, 2019-es beszélgetésben a filmmel ellentétben a hosszabb, teljes szöveg így hangzott: „A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek, a homoszexuálisan orientáltaknak joguk van arra, hogy családban éljenek, és a szülőknek joguk van ahhoz, hogy fiukat, lányukat homoszexuálisnak ismerjék el. Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt.

A kivágott részből egyértelműen kiderül, hogy a pápa a szülői családból történő kivetést ítéli el.

A folyamatosnak hitt szöveg eddig bemutatott három részlete tehát: egy mondatkezdés – egy betoldás – és egy megcsonkított mondatfolytatás. Ezt követi egy negyedik részlet: „Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény, joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen. Én ezért álltam ki.”

Részlet a “Francesco” című dokumentumfilmből

Ez a részlet a nyilvánosan elérhető 2019-es hosszú interjúból teljesen hiányzik. Úgy tűnik, maga a mexikói újságírónő vette ki az anyagából. Az interjúnak a Vatican News-ban megjelent hivatalos átiratából is hiányzik. Nem tudni, hogyan szerezte be az orosz-amerikai filmrendező a filmjéhez. Úgy illesztették oda a három előző részlet végére. Az odaragasztott mondatok az imádkozó papokat mutató háttérkép után következnek, ami ismét a vágásra utal.

A 2019-es interjúban ezen a helyen az újságírónő arra tereli a szót, hogy argentínai működése alatt Bergoglio érseket sokkal konzervatívabbnak tartották, olyannak, aki ellenzi a homoszexuálisok közti házasságot, míg Rómába érkezése óta sokkal liberálisabbnak látják. Ferenc pápa válasza így kezdődik: „Mindig védtem hitünk tanítását. És érdekes, hogy a homoszexuális házasságról szóló törvényben … de hát összeférhetetlen dolog homoszexuális házasságról beszélni.”

Ez az a pont, amikor az interjúban ismét egyértelműen vágás látható. Minden bizonnyal innen vágták ki, innen tűnt el annak idején a polgári együttélésről szóló folytatás, ami viszont a filmbe belekerült.

Maga az állásfoglalás a polgári együttélésről távolról sem olyan „hallatlan” újdonság, mint ahogyan a Francesco filmbeli montázs sugallja. Ferenc pápa már korábban is szólt róla, például a Politika és társadalom című, 2017-ben megjelent kötetben, amelyben Dominique Wolton szociológussal beszélget. Ebben a pápa így fogalmaz: „A házasság történelmi szó. Örök idők óta az emberiség történelmében, és nem csak az Egyházéban, egy férfiról és egy nőről van szó. Nem lehet csak úgy szabadon változtatni ezen. A dolgoknak ez a természete. Ilyenek. Hívjuk tehát azt a másik formát polgári együttélésnek.”

Victor Manuel Fernandez érsek, aki sokáig nagyon közel állt a pápához, egy Facebook bejegyzésben felhívja a figyelmet arra, hogy Bergoglio bíboros, még mielőtt pápa lett volna, mindig is elismerte, hogy léteznek azonos nemű személyek között is igen szoros kapcsolatok, amelyek nem házasságok, és nem következik belőlük automatikusan, hogy szexuális kapcsolatok lennének, de amelyek nagyon intenzív és stabil (pl. testvéri, távolabbi rokoni, baráti) kapcsolatok lehetnek.  A felek tökéletesen ismerik egymást, sok éve együtt élnek, gondját viselik egymásnak, áldozatokat hoznak a másikért. Előfordulhat, hogy ha úgy hozza az élet, például egy betegség, akkor is inkább egymással vannak, mint mással, vagy inkább azt akarják, hogy ez a személy örökölje a javaikat stb. Az ilyenfajta együttélésről lehet törvényt alkotni, és ez nevezhető polgári együttélési jognak.

Evgeny Afineevsky rendező, aki maga is homoszexuális, és 2009-ben már forgatott egy vígjátékot a homoszexuálisok családi integrálásáról egy zsidó családban, „meglepődésének adott hangot” a római filmbemutató után, írta a The Philadelphia Inquirer október 22-én. Azt mondta, csodálkozik, hogy a pápa megjegyzései ekkora vihart váltottak ki. Szerinte a pápa „nem próbálta megváltoztatni a tanítást, hanem egyszerűen elmondta azt a meggyőződését, hogy a homoszexuálisoknak ugyanazokat a jogokat kellene élvezniük, mint a heteroszexuálisoknak”.

Az Aleteia egy spanyol nyelvű, francia feliratos videót is közöl. A videó célja, hogy megvilágítsa, milyen módon történt a pápa szavainak az összevágása. A bal felső sarokban jelzik, amikor a Francesco c. filmből való részletet mutatnak.

A video feliratainak a fordítása a következő

Cím:

Homoszexuális párok együttélése

A pápa homoszexuálisokra vonatkozó mondata mögött cseles montázs bújik meg

Feliratok:

Mit mondott valójában Ferenc pápa

A Francesco c. dokumentumfilmben, amelyet október 21-én mutattak be Olaszországban, Ferenc pápa egyik mondata sokakat késztetett megszólalásra.

A pápa kifejezetten védelmébe vesz „egy polgári együttélésről szóló törvényt” a homoszexuálisok számára.

„A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek,

ők Isten gyermekei, joguk van egy családra.

Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt.

Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény,

joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen.”

A pápa valóban mondta ezt a mondatot, de egy ügyes összevágás, montázs meglehetős zavart okozott.

Ezek a szavak egy hosszú beszélgetésből származnak, amelyek a pápa 2019-ben egy mexikói újságírónővel folytatott.

A dokumentumfilm ennek az interjúnak négy részletét teszi egymás mellé, építi egybe.

2019-ben a polgári együttélésről szóló mondat nem került közlésre.

Íme a három másik részlet: ezek megvilágítják Ferenc pápa nagyon árnyalt álláspontját.

Egy repülőúton feltettek nekem egy kérdést.

Dühös voltam amiatt, ahogyan az újságíró átírta a válaszomat.

A homoszexuális irányultságú emberek családi beilleszkedéséről beszéltem.

Azt mondtam, hogy a homoszexuális embereknek joguk van arra, hogy családban legyenek,

a homoszexuális orientáltságúaknak joguk van arra, hogy családban éljenek,

és a szülőknek joguk van arra, hogy fiukat, lányukat homoszexuálisnak ismerjék el,

nem lehet valakit kivetni a családból vagy az életét ellehetetleníteni…

Egy újság ezt a címet hozta: „A pápa pszichiáterhez küldi a homoszexuálisokat”.

Feltették nekem ezt a kérdést, és most megismétlem a válaszomat:

ők Isten gyermekei, joguk van egy családra, stb.

Az újságíróknak nem szabad kiragadniuk egy szót a kontextusából.

Ha azt mondjuk, hogy a homoszexuálisoknak joguk van egy családra,

azt nem jelenti azt, hogy helyeseljük, jóváhagyjuk a homoszexuális aktusokat, távolról sem jelenti azt.

Az újságírónő ezt követően azt a megjegyzést teszi, hogy Ferenc pápát Argentínában „konzervatívnak” látták.

Amióta azonban Rómába érkezett, egyesek azt állítják, hogy sokkal liberálisabb lett.

– Magára ismer abban a leírásban, amit egyesek adnak önről?

– Mindig védtem hitünk tanítását.

És érdekes, hogy a homoszexuális házasságról szóló törvényben …

de hát összeférhetetlen dolog homoszexuális házasságról beszélni.

2019-ben itt vágták el a beszélgetést, és minden bizonnyal ez az a pont, ahol Ferenc pápa kimondta az ominózus mondatot a polgári együttélésről.

(Filmbéli mondat):

Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény,

joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen.


image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Reflexió

Telt évek – 50 éves a marosvásárhelyi Szent Imre templom

Közzétéve

50 évvel ezelőtt 1972. május 28-án szentelte fel Márton Áron püspök az akkor már újonnan kinevezett és felszentelt Jakab Antal segédpüspök és számos pap, hívő sokaság jelenlétében a Szabadság utcába nyíló Szent Imre-templomot. A templom a főtéren lebontott ferences templom utódaként, az új negyed hívő közösségének készült -ezzel kapcsolatban Márton Áron püspök levele itt olvasható. A továbbiakban Sebestyén Péter atya megemlékező írását olvashatják.

Közel két nemzedéknyi idő telt el. Akik ma ötvenévesek, életük majdnem felét még a dicső szocializmusban élték. Van tehát összehasonlítási alapjuk. Van élettapasztalatuk. Kijutott nekik már mindenből. Európának ebben a felében ugyan a 68’-as, és az azt követő nemzedéke katona volt és pionír, de már nem éltette az elvtársakat, nem akart kommunizmusban élni, mert a felnőtteken látta, hogy a rendszer mit művelt.

Kivette ugyan részét a sorban állásból, a gyertyafénynél olvasásból, a fizikai munkából, az üres polcú üzletekből, az egypártrendszerből, a besúgás és állampárti erőszak miatti félelemből, de ugyanakkor örökölt is szüleitől egy stabil értékrendet, egy biztos keresztény-nemzeti összetartást, hitet, erkölcsiséget. Megtanulta megbecsülni a sok munkával megkeresett mindennapi kenyeret, népi hagyományaink és egyházias hitünk, ünnepeink össze- és megtartó erejét is megtapasztalva. A mai ötvenévesek akkor sem éltek nagy lábon, és talán a szűk keretek is edzést adtak a későbbiekre. Téglát-téglára rakva építkeztek, saját erőből, összefogásból, kitartással. Nem hitelből, nem pazarolva. Úri huncutságokra kevésbé voltak kaphatók.

Nehezen épültek akkorban a templomok, az iskolák, a kórházak. Magántulajdonról nem nagyon is lehetett szó. Ami volt, azt is elrekvirálta az állam. Kollektivizálással, a kulákok padlásának lesöprésével, a beszolgáltatásokkal, az erőltetett államosítással alig maradt jussa a vallási közösségeknek is. A templomépítés is ritkaságszámba ment. De ahol volt, ott a templom menedék, oázis és otthon volt egyszerre. Ott még az elvtársak is letérdeltek.

Marosvásárhely katolikus magyarsága is szorítóba került, mert az ateista kor műszaki kádereinek, az akkoriban divatos, nagy terekkel operáló szocreál igényeinek a Lázár Ödön-park, valamint a ferencesek kolostora és temploma is útjában állt. Zavarta a kilátást.  

Cserét ajánlottak fel Márton Áron püspöknek, ígérve, hogy az Ady-negyedben, az egyre terebélyesedő nyugati városrészben a Munkás-mozit átalakítják és az állami sofőriskola mellett telket biztosítanak. A nagy püspök nem bízott nagyon az elvtársakban, így az 1968. május 4-én az állami hatóságokkal aláírt protokollban kikötötte, hogy garanciákat kér. Ezek között szerepelnek az új papi kinevezések engedélyezései, a torony műemlékként való meghagyása és állami gondozása, valamint az is, hogy addig nem bonthatják le a régi templomot, míg az újat fel nem szentelik, és át nem adják az egyház használatára. Így aztán a kolostort ugyan már lebontották 1971-ben, de a templom lebontásához csak 1972 májusa után foghattak hozzá. 1972. május 28-án szentelte fel Márton Áron püspök az akkor már újonnan kinevezett és felszentelt Jakab Antal (N.B. Az ő szentelésének is 50 éve az idén, 1972. február 13. Róma, VI. Pál pápa) segédpüspök és számos pap, hívő sokaság jelenlétében a Szabadság utcába nyíló Szent Imre-templomot. Az új templom kapujában Léstyán Ferenc akkori főesperes-plébános fogadta a főpásztort, és többek között ezeket mondta:

„Nagyméltóságú Püspök Úr! Ritka és rendkívüli esemény hozta közénk, marosvásárhelyi hívei közé. Ritka esemény, mert katolikus templomot Marosvásárhelyen 1750. október 4-én szenteltek utoljára. Rendkívüli azért, mert ezért a templomért, a templom körzetében létesített plébániáért két évszázadot meghaladó múltra tekintő templomot áldoztunk föl.” Majd a Bibliai Aggeus próféta alakját idézte, aki azzal vigasztalta népét, hogy nagyobb lesz az új templom dicsősége az elsőnél, mert látni fogja a messiási idők békességét… Beszédének végén pedig bizakodásának adott hangot: „Bár megértenék híveink, mily roppant nagy érték forog kockán, amikor a lélek üdvéért Jézus saját testének templomát kész feláldozni, hogy újat nyithasson azok számára, akik távol esnek az atyai háztól.”

Márton Áron püspököt ábrázoló üvegablak a Szent Imre templomban

Ennek a templomszentelésnek az 50. évfordulóját ünnepli nemsokára hívő közösségünk, és ad hálát az Úrnak érte.

A templom és a hozzá tartózó Plébánia szolgálatára akkor több mint 3000 lelket bízott a püspök. Az akkori ferences közösség egészen 2006-ig látta el lelkipásztori szolgálatát. Azóta a rend a plébániát az Főegyházmegye gondjaira bízta.

Orgonakoncerttel, szentségimádással, ifjúsági szentmisével, archív fotó-kiállítással, népdalénekléssel, jubilánsok megáldásával, történelmi vetélkedővel, emléktábla avatással, „ferences városnéző”-túrával emlékezünk az 50 évvel ezelőtti eseményekre, köszönjük meg Isten áldását, köszöntjük ötven éves templomunkat és közösségünket.

Az ötven a Biblia szerint a teljesség száma.

Az ószövetségi zsidóság a hagyomány szerint 49 évig vándorolt a pusztában, mígnem az 50. évben elértek a Sínai-hegy lábához, ahol Isten a tíz szóban, a tíz erkölcsi parancsban kinyilatkoztatta magát, mintegy jutalmul hűségükért, kitartásukért. Ő adta a szabadulást, ő jutalmaz meg a pusztai vándorlás vállalásáért is. Ábrahámról azt tartja az írás: „mikor betöltötte napjait”… Nem azt írja, hogy megöregedett. Az évek száma, számolása azt is jelenti, hogy megtöltjük életünk napjait, éveit tartalommal, örömmel, munkával, áldozattal. Azzal, hogy számoljuk, számon tartjuk, azt is jelezzük, hogy minden percét fontosnak tartjuk. Értékessé tesszük az időt, amely folyik, telik, de amellyel megéri jól sáfárkodni. Hogy legyenek tele az éveink, legyen tele csordultig életünk Isten kegyelmével. A jubileum, a jóbel év, az 50-ik év megállásra késztette a Biblia emberét. Megfújták a kos szarvából készült kürtöt (jóbel), a földeket pihenni hagyták, a rabszolgákat felszabadították, az adósságokat elengedték – elérkezett az Úr kegyelmi esztendeje. Urunk feltámadása után is 50. napra ünnepeljük a Pünkösdöt, a Szentlélek eljövetelét.

Erre való ez a jubileum is. Megállunk, összegzünk, értékelünk és erőt gyűjtünk a következő feladatokhoz. Töltsük meg hát mi is éveinket, hogy teli legyenek élettel. Mint ahogy őseink is tették, és örökségüket ránk hagyták, hogy éltessük és továbbadjuk. A négynapos ünnepségsorozatunk egyfajta Lélek-hívás, könyörgés a mindent betöltő, életerőnket megsokszorozó Lélekért. Erre hívunk ezúton is minden jó szándékú hívőt, érdeklődőt, kicsit és nagyot. Adjunk hálát az Úrnak az Ő jóságáért, fürödjünk meg ingyenes szeretetében, öltözzünk bele kegyelmébe, örvendjünk hálás szívvel áldásainak, melyekkel, mint földi-szellemi-lelki jókkal elhalmozott minket.

Csak így lesz erőnk győzni, tovább haladni az üdvösség útján.

Deo gratias!


Az évfordulóra az alábbi ünnepségsorozattal készül a plébánia:

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

A közömbösség bűne

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Benoist de Sinety atya, a Lille központjában található St Eubert plébánia plébánosa szerint azért a csendért, amely az abortuszhelyzet súlyosbodását és a migránsok sorsát övezi, a közömbösség bűnét okolhatjuk. A testvérünkre vigyázás azzal kezdődik, hogy észrevesszük, ha bajba került.

Van-e mód arra, hogy ne szokjunk hozzá a közönyhöz? Nemrégiben a francia Nemzetgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, miszerint az abortusz megszabott határideje kitolható. 79-en szavaztak mellette: az érdektelenségre vall, hogy ilyen alacsony többség elég az elfogadáshoz. Igen, 2021 januárjában a Szenátus visszadobta ezt a törvényt, amelyet pedig már megszavaztak a képviselők. Igen, valószínűleg megint visszadobja, és magas helyeken azt ígérik nekünk, hogy ez is „megy a levesbe”. Ám semmiben sem lehetünk biztosak: a jövő dolgában az előrejelzők gyakran tévednek! De akkor is: nem zavarba ejtő, hogy ez a kérdés, miszerint lehetséges-e vagy sem kiterjeszteni egy ilyen határidőt 12-ről 14 hétre, csak igen keveseket késztet vitára?

Nem történik semmi

Odáig jutottunk volna, hogy már hozzászoktunk ahhoz, hogy az abortusz egy normális helyzet, és a tragédia, amelyet okoz, nem hat már senkire? Annyira érzéketlenek lettünk, hogy nem borzadunk el attól, hogy a 14. hétre a kicsi ember annyira kifejlődött már édesanyja méhében, hogy szét kell zúzni a koponyacsontját, hogy elérjük a célunkat? De nem, nem történik semmi…

Cipruson a pápa szava hangja mindenkit emlékeztetett arra a kötelességre, hogy fel kell lázadni a migránsoknak szánt sors ellen: már hozzászoktunk ahhoz, hogy nap, mint nap halljuk, hogy egyesek meghaltak, mások eltűntek. Csónakok süllyednek el, itt nálunk Franciaországban csecsemők alszanak a szabad ég alatt, és sátrakat hasogatnak fel, hogy használhatatlanok legyenek télvíz idején… Embereket vetnek meg és rekesztenek ki, a legszörnyűbb bűnökkel vádolják, az egyik hivatalból a másikba lökdösik őket, míg valaki méltóztatik foglalkozni velük. De nem, semmi sem történik…

A gyógyulás elutasítása

Mindez megszokássá vált, a közömbösség bűnévé. Széttárt karokkal, látható megoldás nélkül elnézünk másfelé, remélve, hogy mindez elmúlik. Kicsit úgy, mint az egyszeri ember, aki tudja, hogy nincs pénz a számláján, és inkább nem bontja fel a bankjától érkezett leveleket, vagy mint a beteg, aki megsejti, hogy veszélyes daganat alakult ki nála, de nem megy el semmilyen vizsgálatra, nehogy kiderüljön. Azt hisszük, ezzel megvédjük magunkat, de csak azt érjük el, hogy gyorsabban halunk meg. Ugyanis ha nem akarjuk felismerni azt, ami rossz, ami miatt erkölcsileg és emberileg szegénységi bizonyítványt állítunk ki magunkról, arra ítéljük magunkat, hogy nem tudunk belőle kigyógyulni.

De leginkább az fenyegeti kollektív és személyes üdvözülésünket, hogy azt gondoljuk, ilyen viselkedés mellett is Jézus tanítványai lehetünk. Számos jó okot találunk arra, hogy ne kiáltsunk, ne tiltakozzunk vagy ne cselekedjünk, az uralkodó «egykedvűségbe» menekülve. «Mit tehetek én róla?» «Egy fecske nem csinál nyarat!» Telve jószándékkal, mégis megannyiszor átvesszük Káin szavait «Talán őrzője vagyok a testvéremnek?»

Ott, ahol vagyunk

Könnyű ráfogni a világméretű problémákra és a nehéz időkre, hogy ölbe tett kézzel ülünk. Senki nem várja el tőlünk, hogy megoldjuk a háború és béke, az éhínség vagy a javak elosztásának kérdéseit világszinten. És ezen nem változtat az a tény sem, hogy az ebben illetékesek nem végzik mindig megfelelően a munkájukat. De elvárható tőlünk, hogy ott, ahol vagyunk, ahol élünk, körülöttünk, a mi szintünkön, foglalkozzunk a béke és a háború, az elosztás és a befogadás kérdésével. És ebben a várakozási időben az, Aki ezt kéri tőlünk, biztosít bennünket arról, hogy Ő a mi oldalunkon áll, erőt és képességet ad ahhoz, hogy mindezt véghez is vigyük.

Lehet vajon, hogy ennek a Lélek elleni jól ismert véteknek, ami az Evangéliumban is szóba kerül, valami köze van ahhoz, hogy hozzászoktunk a gonoszhoz, nyugodt közönnyel fogadjuk, hogy munkálkodik bennünk, és meg vagyunk győződve arról, hogy nem tehetünk másként?

Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Az igazi világjárvány

Közzétéve

Szerző:

A közöny, a gyűlölet és az erőszak vírusa terjed. Mikor találunk ez ellen gyógyírt vagy védőoltást? – merül fel a kérdés.

Nemrég megfigyelhettük, ahogy egy újabb járvány alakul ki körülöttünk csendben és titokban, miközben a koronavírus szinte teljesen eluralkodott rajtunk. Mert bizony nem csak ez utóbbi járvány van jelen, hanem az önzés, a hatalomvágy vírusa is, amely a lehető legrosszabb arcát mutatja. A közöny, a gyűlölet és az erőszak vírusa. Mikor találunk ez ellen gyógyírt vagy védőoltást? – merül fel a kérdés. Lesz-e valaha is olyan igazolás, amely megerősíti, hogy már átestünk ezen a víruson, és immunisak vagyunk? Hogy beoltattuk magunkat ez ellen a vírus ellen, és ezért már semmi sem fenyeget minket? Keressük-e egyáltalán ennek a vírusnak a gyógymódját, mivel úgy tűnik, hogy minden korábbi gyógymód kudarcot vallott?

Nemrég találtam egy idézetet Don Boscótól, amely ugyan elég régi, mégis tökéletesen ráillik a mai helyzetünkre:

“A lélek betegségei legalább annyi kezelést kívánnak, mint a testé.”

És valóban, kétségtelenül a beteg lélekből ered, ha az ember ember ellen támad. Ahogy a Covid is szerényen és csak helyben kezdődött, úgy a nagy háborúk is kicsiben kezdődnek, mégpedig az emberi szívben:

„A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Ezek szennyezik be az embert. Az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem szennyezi be az embert.”

(Mt 15,19-20)

Mennyire aktuálisak ma is az evangélium e szavai! Milyen folyamatosan elhanyagoljuk a szívünket… még az elmúlt hónapokban is, amikor olyannyira a testi egészségünkre koncentráltunk, közben pedig az üdvösségünk a háttérbe szorult, és közülünk alig valaki vette észre, hogy a gyűlölet járványa mennyire terjed. A testi nyomorúságtól való puszta félelmünkből nemcsak hogy kerültük a templomot és a gyóntatószéket, de egyenesen be is zártuk őket, megkurtítottuk a másokkal való kapcsolatainkat, az ismerőseinktől talán teljesen el is szakadtunk, mert a test épségét helyeztük minden egyéb fölé, ami pedig addig oly értékes volt számunkra. A világjárvány nagyon is kimutatta a hitünk állapotát, és hogy milyen gyorsan hajlandóak vagyunk lemondani az igaz életről is a földi “életünkért” cserébe.

Néha tényleg maszkot kellene viselnünk. De nem a másoktól, hanem az önmagunktól való védelem érdekében. Hogy ne mondjunk ki olyan szavakat, amelyek másoknak fájdalmat okoznak. Mert

„ami kimegy az emberből, az teszi tisztátalanná az embert”.

(Mk 7,20)

Szerencsénkre azonban a megelőzésre létezik gyógyszer, és súlyos esetben is van elég gyógymód a lélek betegségei ellen.

Olyan oltásra van szükségünk, amely szeretettel tölti tele a szívünket, és immunissá tesz minket minden kísértéssel szemben. Mindennapi vitaminokra van szükségünk az Istennel való jó és szilárd kapcsolat, az imádság, az Eucharisztia, a Szentírás formájában, hogy minden külső hatással szemben fel legyünk vértezve, és hogy a járvány idején új reményt tudjunk vinni a magukba zárkózó embertársainknak. A béke egy mosollyal kezdődik, mondta Teréz anya, a háború pedig a tisztátalan szívből ered. Néha el sem tudjuk képzelni, hogy milyen mértékben függhet egy másik ember, egy egész nép, de akár az egész világ sorsa a szívünktől.

Fordította: Frick József
Forrás: kath.net

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű