fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Reflexió

Francesco c. film: Manipulálták Ferenc pápa nyilatkozatát?!

Közzétéve

Fotó: Getty Images

Az Aleteia katolikus portál francia szerkesztősége szerint a Francesco c. dokumentumfilmben közölt és a sajtóban “fényes karriert” befutott Ferenc pápától származó idézet minden bizonnyal manipulatív módon létrejött kijelentés. Ezt a következtetést osztja alátámasztva az ACI Afrique és a Catholic News Agency (CNA) is. A Katolikus.ma szerkesztősége az alábbiakban a fent nevezett vezető katolikus oldalak újságíróinak véleményét foglalta össze. A témával kapcsolatos korábbi cikkünk itt olvasható.

Mit is akart mondani Ferenc pápa a homoszexuális párok együttéléséről?

Evgeny Afineevsky rendező Francesco c. dokumentumfilmje, amelyet október 21-én mutattak be Rómában, nagy vonalakban bemutatja Ferenc pápa pápaságának történetét, elsősorban személyes vallomásokra, archív felvételekre, és néha rövid, exkluzív beszélgetésekre támaszkodva. Az egyik ilyen rövid interjúrészlet témája az, milyen legyen a katolikus Egyház hozzáállása a homoszexuális emberekhez.

A filmrészletben Ferenc pápa a következő mondatokat mondja folyamatosan:

«A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek, ők Isten gyermekei, joguk van egy családra. Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt. Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény, joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen. Én ezért álltam ki.”

A filmrészlet megértéséhez először is tudnunk kell, hogy 2019-ben Valentina Alazraki mexikói újságírónő hosszú, csaknem másfél órás interjút készített a pápával nagyon sok társadalmi kérdésről, köztük a homoszexualitásról is. A fenti pápai kijelentésbe ebből az interjúból kombináltak bele és vágtak össze ügyesen több részletet. Ezáltal sikerült zavart kelteni a nézőkben és az olvasókban Ferenc pápa szavait illetően.

Valentina Alazraki Ferenc pápát interjúvolja 2019-ben – Fotó: YouTube / Noticieros Telvisa

A fenti mondatsor ebben a formában, így, folyamatosan, nem hangzott el soha. Négy részből lett összeszerkesztve. Az egyik gondolatsorba beletoldottak egy mondatot, egy másik helyen megvágták az eredeti szöveget, egy harmadik helyen egy nem odatartozó és előzményétől megfosztott gondolatot ragasztottak hozzá.

Hogy világosabb legyen a kép, lássuk a szöveg szabdalását:

«A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek,  ——– (most itt egy máshonnan bevágott mellékmondat jön, éspedig a következő:)      ők Isten gyermekei, ——– (innen folytatódik az eredeti:): joguk van egy családra. —– (Innen viszont kivágtak egy másik mellékmondatot) —–Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt. ——  (A záró két mondat is máshonnan származik, ráadásul az előtte levő részt levágták, attól elszakították): Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény, joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen. Én ezért álltam ki.”

Vegyük sorra a beavatkozásokat.

Az „Ők Isten gyermekei” tartalmú mellékmondatot a pápa valóban mondta a hosszú interjúban, de nem itt, hanem később. Nem véletlen, hogy a betoldással összedolgozott részben pontosan itt alkalmaznak egy eltérő háttérképet, éspedig a Szent Márta Ház kápolnájában imádkozó papok képét, ami megkönnyítette a montírozást.

Mivel kapcsolatban hangzott el az „Ők Isten gyermekei” mellékmondat? A mexikói újságírónő interjújából ez kiderül, de a filmből nem. 2013 júliusában a pápa a Rio de Janeirói Világifjúsági Napokról hazafelé repülve a repülőgépen adott interjút, de az újságíró később átfogalmazta Ferenc pápa válaszát. A pápa felidézi a történetet a mexikói újságírónőnek, felháborodásának ad hangot, és ezt mondja:

„Feltették nekem ezt a kérdést, és megismétlem a válaszomat: Ők az Isten gyermekei, joguk van egy családra, stb. Az újságíróknak nem szabad kiragadniuk egy szót a kontextusból. Ha azt mondjuk, hogy a homoszexuálisoknak joguk van egy családra, azt nem jelenti azt, hogy helyeseljük, jóváhagyjuk a homoszexuális aktusokat, távolról sem jelenti azt.”

Az idézet következő helyénél jeleztük, hogy ott kivágás történt. Az eredeti, 2019-es beszélgetésben a filmmel ellentétben a hosszabb, teljes szöveg így hangzott: „A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek, a homoszexuálisan orientáltaknak joguk van arra, hogy családban éljenek, és a szülőknek joguk van ahhoz, hogy fiukat, lányukat homoszexuálisnak ismerjék el. Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt.

A kivágott részből egyértelműen kiderül, hogy a pápa a szülői családból történő kivetést ítéli el.

A folyamatosnak hitt szöveg eddig bemutatott három részlete tehát: egy mondatkezdés – egy betoldás – és egy megcsonkított mondatfolytatás. Ezt követi egy negyedik részlet: „Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény, joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen. Én ezért álltam ki.”

Részlet a “Francesco” című dokumentumfilmből

Ez a részlet a nyilvánosan elérhető 2019-es hosszú interjúból teljesen hiányzik. Úgy tűnik, maga a mexikói újságírónő vette ki az anyagából. Az interjúnak a Vatican News-ban megjelent hivatalos átiratából is hiányzik. Nem tudni, hogyan szerezte be az orosz-amerikai filmrendező a filmjéhez. Úgy illesztették oda a három előző részlet végére. Az odaragasztott mondatok az imádkozó papokat mutató háttérkép után következnek, ami ismét a vágásra utal.

A 2019-es interjúban ezen a helyen az újságírónő arra tereli a szót, hogy argentínai működése alatt Bergoglio érseket sokkal konzervatívabbnak tartották, olyannak, aki ellenzi a homoszexuálisok közti házasságot, míg Rómába érkezése óta sokkal liberálisabbnak látják. Ferenc pápa válasza így kezdődik: „Mindig védtem hitünk tanítását. És érdekes, hogy a homoszexuális házasságról szóló törvényben … de hát összeférhetetlen dolog homoszexuális házasságról beszélni.”

Ez az a pont, amikor az interjúban ismét egyértelműen vágás látható. Minden bizonnyal innen vágták ki, innen tűnt el annak idején a polgári együttélésről szóló folytatás, ami viszont a filmbe belekerült.

Maga az állásfoglalás a polgári együttélésről távolról sem olyan „hallatlan” újdonság, mint ahogyan a Francesco filmbeli montázs sugallja. Ferenc pápa már korábban is szólt róla, például a Politika és társadalom című, 2017-ben megjelent kötetben, amelyben Dominique Wolton szociológussal beszélget. Ebben a pápa így fogalmaz: „A házasság történelmi szó. Örök idők óta az emberiség történelmében, és nem csak az Egyházéban, egy férfiról és egy nőről van szó. Nem lehet csak úgy szabadon változtatni ezen. A dolgoknak ez a természete. Ilyenek. Hívjuk tehát azt a másik formát polgári együttélésnek.”

Victor Manuel Fernandez érsek, aki sokáig nagyon közel állt a pápához, egy Facebook bejegyzésben felhívja a figyelmet arra, hogy Bergoglio bíboros, még mielőtt pápa lett volna, mindig is elismerte, hogy léteznek azonos nemű személyek között is igen szoros kapcsolatok, amelyek nem házasságok, és nem következik belőlük automatikusan, hogy szexuális kapcsolatok lennének, de amelyek nagyon intenzív és stabil (pl. testvéri, távolabbi rokoni, baráti) kapcsolatok lehetnek.  A felek tökéletesen ismerik egymást, sok éve együtt élnek, gondját viselik egymásnak, áldozatokat hoznak a másikért. Előfordulhat, hogy ha úgy hozza az élet, például egy betegség, akkor is inkább egymással vannak, mint mással, vagy inkább azt akarják, hogy ez a személy örökölje a javaikat stb. Az ilyenfajta együttélésről lehet törvényt alkotni, és ez nevezhető polgári együttélési jognak.

Evgeny Afineevsky rendező, aki maga is homoszexuális, és 2009-ben már forgatott egy vígjátékot a homoszexuálisok családi integrálásáról egy zsidó családban, „meglepődésének adott hangot” a római filmbemutató után, írta a The Philadelphia Inquirer október 22-én. Azt mondta, csodálkozik, hogy a pápa megjegyzései ekkora vihart váltottak ki. Szerinte a pápa „nem próbálta megváltoztatni a tanítást, hanem egyszerűen elmondta azt a meggyőződését, hogy a homoszexuálisoknak ugyanazokat a jogokat kellene élvezniük, mint a heteroszexuálisoknak”.

Az Aleteia egy spanyol nyelvű, francia feliratos videót is közöl. A videó célja, hogy megvilágítsa, milyen módon történt a pápa szavainak az összevágása. A bal felső sarokban jelzik, amikor a Francesco c. filmből való részletet mutatnak.

A video feliratainak a fordítása a következő

Cím:

Homoszexuális párok együttélése

A pápa homoszexuálisokra vonatkozó mondata mögött cseles montázs bújik meg

Feliratok:

Mit mondott valójában Ferenc pápa

A Francesco c. dokumentumfilmben, amelyet október 21-én mutattak be Olaszországban, Ferenc pápa egyik mondata sokakat késztetett megszólalásra.

A pápa kifejezetten védelmébe vesz „egy polgári együttélésről szóló törvényt” a homoszexuálisok számára.

„A homoszexuálisoknak joguk van ahhoz, hogy családban legyenek,

ők Isten gyermekei, joguk van egy családra.

Nem lehet valakit elkergetni egy családból vagy ellehetetleníteni az életét emiatt.

Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény,

joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen.”

A pápa valóban mondta ezt a mondatot, de egy ügyes összevágás, montázs meglehetős zavart okozott.

Ezek a szavak egy hosszú beszélgetésből származnak, amelyek a pápa 2019-ben egy mexikói újságírónővel folytatott.

A dokumentumfilm ennek az interjúnak négy részletét teszi egymás mellé, építi egybe.

2019-ben a polgári együttélésről szóló mondat nem került közlésre.

Íme a három másik részlet: ezek megvilágítják Ferenc pápa nagyon árnyalt álláspontját.

Egy repülőúton feltettek nekem egy kérdést.

Dühös voltam amiatt, ahogyan az újságíró átírta a válaszomat.

A homoszexuális irányultságú emberek családi beilleszkedéséről beszéltem.

Azt mondtam, hogy a homoszexuális embereknek joguk van arra, hogy családban legyenek,

a homoszexuális orientáltságúaknak joguk van arra, hogy családban éljenek,

és a szülőknek joguk van arra, hogy fiukat, lányukat homoszexuálisnak ismerjék el,

nem lehet valakit kivetni a családból vagy az életét ellehetetleníteni…

Egy újság ezt a címet hozta: „A pápa pszichiáterhez küldi a homoszexuálisokat”.

Feltették nekem ezt a kérdést, és most megismétlem a válaszomat:

ők Isten gyermekei, joguk van egy családra, stb.

Az újságíróknak nem szabad kiragadniuk egy szót a kontextusából.

Ha azt mondjuk, hogy a homoszexuálisoknak joguk van egy családra,

azt nem jelenti azt, hogy helyeseljük, jóváhagyjuk a homoszexuális aktusokat, távolról sem jelenti azt.

Az újságírónő ezt követően azt a megjegyzést teszi, hogy Ferenc pápát Argentínában „konzervatívnak” látták.

Amióta azonban Rómába érkezett, egyesek azt állítják, hogy sokkal liberálisabb lett.

– Magára ismer abban a leírásban, amit egyesek adnak önről?

– Mindig védtem hitünk tanítását.

És érdekes, hogy a homoszexuális házasságról szóló törvényben …

de hát összeférhetetlen dolog homoszexuális házasságról beszélni.

2019-ben itt vágták el a beszélgetést, és minden bizonnyal ez az a pont, ahol Ferenc pápa kimondta az ominózus mondatot a polgári együttélésről.

(Filmbéli mondat):

Amit tennünk kell, az egy polgári együttélésre vonatkozó törvény,

joguk van ahhoz, hogy helyzetük jogilag rendezett legyen.


image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Reflexió

Ima vagy oltás?

Közzétéve

Fotó: Pixabay

Azt a címet is adhattam volna: „amikor ég a ház,” „a tudomány csődje,” vagy „antivaxerek kíméljenek!”

Mert amikor ég a ház, akkor nem elég filozofálni, bűnbakot keresni, hanem menteni kell a menthetőt.

Már nem bizalmi kérdés ez, hanem közegészségügyi. Olthatod magad ötször is, ha a többség nem hajlandó. Mert a vírus pimasz. Csak azért is támad, pláne ott, ahol rést talál.  És te oltva is továbbadod, ha van kinek. Mert a szervezeted elkényelmesedett. A tápos városi életmódban nagy a nyüzsgés, sok az interakció, jobban terjednek a mérgek, a mérgezők is.

A falusi csendes idill esetleg hétvégére jó, de már zavar a harangszó, a kakaskukorékolás, a trágyaszag, a poros mellékutca, a kinti vécé, a csorda kolompja. Persze marha se lesz mihamarabb, mert már nem éri meg. De sebaj, majd lesz importból.  És majd a futár hozza a petrezselymet, mert se friss nincs a kertben, se szárított a kamrában. Minek?  Minek? Úgyis kapsz étrendkiegészítőt a patikában.

Mondják: bűnbak az egyház is, mert tudatlanságban tartja híveit. Bűnbakok az oltatlanok, mert ellehetetlenítik az „egészségesek” mozgását, jogait.  Hibásak az oltottak, mert nem voltak eléggé meggyőzőek a kommunikációban.

De a tudomány nem kér bocsánatot. S a gyógyszerbiznisz sem. Olvasom, hogy a mai felnőtt nemzedék megszületésének éveiben, úgy kb. 60 évvel ezelőtt történt meg az orvostudomány legmegrázóbb tévedése. 1958 és 1962 között egy németországi gyógyszergyártó mintegy 15 tonna gyógyszert adott el, hogy csökkentsék a várandós édesanyák émelygés-tüneteit. Ennek eredményeképpen több mint 10 ezer torzszülött látott napvilágot és mind a mai napig szenvednek tőle. A Contergan tablettát a gyártó mégsem vonta ki forgalomból csak átkeresztelte, és pozitív hatásait a lepra illetve a rákkezelésben hasznosítják. A gyártó  a botrány miatt ugyan nem tudta törzskönyveztetni a gyógyszert, de később, más néven, Amerikában azóta is gyártják. Sem bírósági döntés nem született, sem bocsánatot nem kért senki. A cég is csupán csak – holmi filantróp szándékkal – egy közös alapba csurgatott néhány millió dollárt. Az Egészségügyi Világszervezet meg finoman felhívta az Európai Gyógyszerügynökség figyelmét, hogy alkalmazáskor majd jól olvassák el az apróbetűs részeket a mellékhatásokról…

Az egyház többször bocsánatot kért a bűneiért, a „civil” társadalom, a politika soha. A „hivatalos” média úgy semleges, hogy mikor egyik, mikor másik álláspontot szajkózza. Mert nincs egyetértés. Nincs összhang, nincs konszenzus. Minek is – hiszen demokrácia van. Egyébként is mindenki azt olvas, amit akar. Majd eldönti, mi az igaz. A nyolc osztályos szakmunkás szavazata is annyit ér, mint a frissen doktorált filozófusé.

Közben ekkora nyomás alatt az egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik össze. Nyilván, ez fáj a hatalomnak, nem az egyén élete, helyettesíthetetlen méltósága, örök értéke.

Talán az utóbbi hetek legszimpatikusabb érve: azért nem oltatják magukat az emberek, mert előbb imádkoznak, mint orvoshoz menjenek. Pedig hát az orvosok is Isten gyermekei. Feladatuk, hivatásuk a gyógyítás. A baj az, ha ők is megbetegszenek. Főként, ha nincs annyi kórház, hogy a lakosságnak legalább a fele elférjen benne, ha a szükség úgy hozza. És pénz sincs erre, mert a biztosító sem fizeti ki a teljes autót, akármekkora a kár a balesetnél.

Vagyis eljutottunk a pénzhez.

Hogy mindent ki lehet számítani pénzben: megéri, vagy nem? Ráfizetős vagy nyereséges? Az élet pedig… Háát, ennyi volt. Meghaltál, eltemetnek, három napig tart a csoda. Ha nem támadtál fel, jön a következő hír, ember, esemény, cunámi, járvány, kormány, mozgalom, s megy az élet tovább, nélküled.

Te mennyit érsz? Mert annyit biztosan nem, mint amennyit a nagy focisták a nagy kluboknál. Mert nincs annyi nyereség utánad. Még az adód sem fedezi az egészséged, életed értékét.

Pénz vagy élet?

Úgy tűnik, inkább a pénz?! Hiszen azt lehet csak számszerűsíteni. A halálod, csak a pénzzel való rossz gazdálkodás mellékterméke. Sima biológia, így aztán simán mész a süllyesztőbe, csak majd talán a rokonaid, barátaid emlékeznek rád, amíg élnek, hiszen te is úgy vagy velük, mint ők veled.

Igen, az ember testbe zárt halhatatlan lélek. De ez az Isten Lelke által átlelkesített test is üdvösségre van teremtve. Felruházva értelemmel és szabad akarattal. S most kiderült, hogy a tudományt, civilizációt, gazdaságot istenítettük, és mégis milyen törékeny. Múlandó. Mert a testet elszakította a spiritualitástól. Elidegenítette az embert önmagától. Így aztán könnyebben lerongyolódott és sebezhetővé vált. A legjobb „szakit”, a sátánt kérte fel, hogy segítsen belerondítani Isten tervébe, segítsen meghekkelni a jó szándékot, segíteni akarást, hiszen csatolt áruként kapta vele a kapzsiságot, a hataloméhséget, a becsvágyat is.

Az evilág elért a saját határaihoz.

Ha kiölte az emberből a halhatatlan isteni csírát, már istenként viselkedne, de megállítja őt saját keze alkotása. A torzszülött fattyú, amit a tudás gőgjével produkált.

És akkor keresi a bűnbakot. Hirtelen áldozati pózban kezdi sajnáltatni magát, s mindenütt tolvajt kiált. Pedig egyszerűen csak hisztizik, mert saját magát fojtotta meg, levágta magáról az isteni lélegeztetést.

Önállóan akart lélegezni, s kiderült, hogy Isten lehelete nélkül csak remeg, s aztán összerogyik. Jó lenne, ha az Istenbe vetett személyes és közösségi hitünk-vallásosságunk segítene megtartani józan eszünket, hívő szívünket.

Jó lenne, ha az embernek, ebben a végső kapkodásban, még lenne ereje legalább az imában Isten után nyúlni és mélyet szippantani Belőle.

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

A fájdalmam – papként

Közzétéve

Szerző:

Egy pap számára nagy fájdalmat jelent az egyházon belül elkövetett szörnyű bűnök súlyosságának felfedezése – vallja az Aleteia cikkírója, Vivarès atya, a párizsi Saint-Paul templom plébánosa. Ha vállaljuk, hogy hordozzuk ezt a keresztet, az azt is jelenti, hogy hisszük: az egyház nem önmagában létezik.

Október 5-én, kedden időt szántam arra, hogy megnézzem a KTO televízióban a CIASE-bizottság jelentése (az előterjesztő elnök neve alapján másképpen Sauvé-jelentés) benyújtásáról szóló híradást. Aztán gondosan elolvastam magát a jelentést, mint ahogyan egy beteg felkészül egy fájdalmas, de szükséges műtétre, mint ahogy az ember elmegy a fogorvoshoz, hogy kihúzassa a korhadt fogát, de közben tudja, hogy milyen fájdalom fog rá várni. Ezt a fájdalmat már megéltem Írországban, amikor 1996-ban teológushallgató voltam, és lavinaként hetente követték egymást a médiában a különböző történetek, egyik borzalmasabb, mint a másik, anélkül, hogy el lehetett volna fordítani a tekintetünket.

Ezt a fájdalmat átéltem 2000-ben is, Pican püspök ügyében, aki épp akkor helyezett át egy papot, aki maga is beismerte, hogy éveken át pedofil bűncselekményeket követett el, s akit ezután tizennyolc évnyi börtönbüntetésre ítéltek. Ugyanezt a fájdalmat tapasztaltam meg a Preynat-ügy felpereseivel együtt 2016-tól 2020-ig, amikor megtudtuk, hogy három lyoni bíboros érsek – Barbarin atya kivételével – tizenöt éven át nem tett semmit. És ott voltak még a nemzetközi ügyek Chilében, a Krisztus Légiósainak ügyei és még sok minden más.

Hol van az én egyszerű helyem, mint emberé?

Egyesek talán nem találják helyénvalónak, hogy Krisztushoz hűséges papként megosztom a fájdalmamat, és úgy gondolják, csak az áldozatok fájdalmáról, az összetört életekről, a felnőtté vált gyerekek öngyilkosságairól kellene szólnom, ezekről a gyerekekről, akik olyan terhet cipelnek, amelyet senki sem tud levenni róluk. Nem kívánom azonban a politikailag korrekt vagy a médiában megkövetelt magatartást és beszédet követni, nem kívánom megítélni, hogy mit illik vagy mit nem illik mondani, és ma este szívesen vállalom, hogy ne az Aleteia rendszeres krónikásaként nyilvánuljak meg, hanem egyszerű emberként foglaljam el a helyemet.

A kitüntetésnél, csodálatnál, utánzásnál vagy jutalmazásnál is jobban, mindenekelőtt azt szeretnénk, ha tisztelnének bennünket. Akármi legyen is a foglalkozásunk, a társadalomban elfoglalt helyünk, családi vagy társadalmi funkciónk, mindenekelőtt arra a tiszteletre törekszünk, amelyet egyszerű emberi mivoltunknak köszönhetünk, arra a tiszteletre, amelyet mindennapi cselekedeteink egyszerű erkölcsisége kell kiváltson. Huszonöt éven keresztül féltem attól, és ma még inkább félek, hogy nem fognak majd emberként tisztelni, csupán annál az oknál fogva, hogy pap vagyok. Attól féltem, hogy papi állapotom lesz az erősebb ok a megítélésemben, nem pedig emberi méltóságom, egy olyan emberé, aki csak azért felelős, amit meg tudott tenni. „Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?” (Jn 18, 23) Nos, a tanítvány nem nagyobb a mesterénél, és ha a Krisztusnak mint embernek kijáró tiszteletet sárba tiporták, noha ő Isten, akkor ugyan én, bűnös ember, milyen tiszteletet követelhetek?

Mindent elfogadni

Azonban az utcán a római galléromra vetett tekintet, a misén rám vetett tekintet, amikor papi kötelességeimet teljesítem, a gondolatok, amelyek akkor ébrednek bennem, amikor elolvasom az aláírásomat az e-mailjeim végén: “Pierre Vivarès atya, a Saint-Paul – Paris IV plébánosa” – mindez felkelti benne a tisztelet hiányától való félelmet. Igen, attól félek, hogy a szabadon elfogadott és megélt papi állapotom összemosódik azok jogos elítélésével, akik – hozzám hasonlóan, papi állapotban – bűnöket követtek el.

Ha értelmesen végiggondolom, könnyű lenne azzal győzködnöm magamat: “Dehát azok ők, és nem én vagyok”, – de ha az ember egy testhez tartozik, akkor az értelem nem tud az évtizedes azonosulás érzésének helyébe lépni. Könnyű lenne azt mondanom, hogy elöljáróink vallottak kudarcot, és olyan reformokat szorgalmaznom, amelyek végrehajtásához sem küldetést nem érzek, sem képességeim nincsenek. Gyáva dolog lenne letámadni és főbe lőni az egyházat, amely szintén emberi intézmény, de amely az anyám, és amelynek az életemet, növekedésemet és mai létemet köszönhetem. Mindent el kell fogadnom.

A keresztre feszítettség állapotában

Talán éppen ez az egyház misztériuma. Nincs olyan emberi intézmény, legyen az politikai, mint a köztársaság vagy a monarchia, filozófiai, mint a gondolkodás vagy a tudomány iskolái, legyen az családi intézmény vagy társulás, közülük egyetlen egy sem hordozza, nem foglalja magában az őt alkotók bűneinek súlyát és egyúttal a megszabadulást attól, ami bennünket terhel.

Könnyű elhagyni egy olyan emberi intézményt, amelynek csak önmaga jelenti létezésének az alapelvét. Nem így áll a helyzet az egyházzal, amely Istentől származik és Istenhez vezet. „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás.” (Jn 6, 68). Ez keresztre feszít minket, és mivel megfeszít, felismerem itt Annak az örök gesztusát, aki megmentett minket. Krisztusét, akit az emberek elárultak, és akit Isten megmentett. Mindez engem is a megfeszítettség állapotába helyez. De én a Reményben akarok élni és halni, hordozván ennek a keresztnek a súlyát, és ha ezzel a kereszttel enyhíthetem az áldozatok szenvedését, akkor szívesen felajánlom nekik.

Írta: Père Pierre Vivarès
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Reflexió

Áremelkedés! Útban a hiányok felé

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutteerstock

Gáz, villany, kőolaj, zöldségfélék, hús, gabonafélék … a nyersanyagok árai folyamatos inflációs emelkedést mutatnak, ami együtt jár hiányokkal is. Oka ennek a gazdaság újraindulása két évi lelassulás után, amit részben a lezárások, de bizonyos szektorokban a strukturális problémák is okoztak.

Senki nem ússza meg az inflációt, ami a világ összes nyersanyagára vonatkozik, és világméretekben jelentkezik. A tisztán konjunkturális tényezőkhöz járulnak a strukturális tényezők, köztük nem utolsó helyen az Európai Központi Bank pénzügyi politikája. A lezárások, amiket a föld csaknem minden országa elrendelt, 2020 márciusa óta búra alá helyezték és leállították a termelést. Most, hogy a kereskedelemre megint van mód, a gazdaság újraindul.

Ez jó dolog, de idő kell arra, hogy az üzemek és a világ logisztikája újra rátaláljon szokásos működésére. A kereslet nagyobb, mint a kínálat, a hiányok megmutatkoznak, ami az árak emelkedését okozza. Ez a túlfűtött állapot időleges kell legyen, amíg a gazdaság szereplői újra megtalálják a munka ritmusát, de addig is megakadályozza a világ kereskedelmének megfelelő újraindulását, és blokkolja egyes termelési láncok működését.

A sajtót például érinti a papírhiány, ez emeli ennek az elsődleges fontosságú cikknek árát, és egy már amúgy is sérülékeny iparág teherbíró képességének határait súrolja. Szűkösség mutatkozik az élelmiszerek terén, amit fokoz, hogy Európa-szerte nagyon esős volt a tavasz és a nyár. A gabonafélék hozama Franciaországban nem mutatkozik valami jónak, ami hátrányt jelent mindazok számára, akik a francia termelőktől vásárolnak gabonát.

Stratégiai zsákutca

Ehhez a konjunkturális áremelkedéshez hozzájárul még, erősen aggasztó módon, egy strukturális hiányosságok által okozott infláció is. Ez pedig az energia esete, különösen az áramé. Az egyes európai országok által választott megoldás – az atomenergiával termelt áram mennyiségének csökkentése – az áramtermelés visszaesését okozza, amit a szélkerekek képtelenek pótolni. Németország az orosz gázra számít, mint elsődleges energiaforrásra, amit részben szélenergiával akar kiegészíteni. Azonkívül, hogy ez magával hozza az Oroszországtól való függést, a nukleárisan termelt energia kiesését még nem pótolja a moszkvai gáz. Az Északi Áramlat 2 gázvezeték még nem működőképes, pedig a Gazprom a munkák befejezését szeptember 10-én már bejelentette. Olaszország is nagy hiányokkal néz szembe. Október 1-jével a gázárak 15 %-kal, az áramárak 30 %-kal fognak emelkedni. Rossz hír ez a magánszemélyek számára, de az egész termelői lánc, különösen az ipar számára is.

Franciaország ugyanezekkel a nehézségekkel szembesül. A fessenheimi erőmű bezárását még nem kompenzálták. Az országnak Németországtól kell majd gázt vásárolnia, hogy ezt a termeléskiesést ideiglenesen áthidalja, ami Moszkvától és Berlintől való függőséget eredményez. Még akkor is, ha az áramszüneteltetést éppen csak hogy sikerült elkerülni 2020-2021 telén, nem biztos, hogy ez sikerülni fog ebben az évben. A gazdasági tevékenység újraindítására vonatkozó összefogás, amelyhez az energiatermelés csökkentése társul, a téli időszak során zavarok fellépését vetíti előre. A zavarok annál is valószínűbbek, mivel a gázzal és szélerőművekkel termelt áram drágább, mint a nukleáris úton történő előállítás, annak ellenére, hogy a szélerőművek jelentős támogatásokat kapnak. Az energiahiányt viszont a gazdaság egész termelési láncolata megsínyli. A mezőgazdaság, az ipar, a kórházak, a szolgáltatások, mind érintettek. A generátorok telepítése csak növelni fogja az energiaszámlájukat.

Pénzügyi infláció

Hogy megkísérelje a gazdaságot lendületbe hozni, az Európai Központi Bank olyan monetáris politikába kezdett, amelyben a kamatlábak csökkentésével kívánja bátorítani a hitelfelvételt és növelni a forgalomban levő pénz mennyiségét. Jelenleg hatalmas mennyiségű pénz van forgalomban, ami rövid távon boldoggá teszi a beruházókat, akik készek olyan tervekbe belemenni, melyek egy része nem állja meg a helyét. De ez is hozzájárul az infláció emelkedéséhez. A könnyelmű komolytalan beruházási tervek, amelyek azonnali hozama magas, igen csábítóak, míg a komoly és költséges, távoli hozamot ígérő befektetések nehézségekkel küzdenek. Pedig ezek a komoly ipari beruházások, akár az energiatermelés vagy az informatika területén, nélkülözhetetlenek a jövő termelése számára.

A kamatlábak alacsony volta az ingatlanok árának érzékelhető emelkedését vonja maga után Franciaországban. Ez persze jó olyanok számára, akik el kívánják adni lakásukat, sokkal kellemetlenebb azoknak, akik be akarnak lépni az ingatlanpiacra. A világ nagyvárosai versenyben vannak a nagy befektetések tekintetében, ez a jelenség európai és nyugati viszonylatban egyaránt megfigyelhető. Jelenleg a hiányok és az áremelkedések még nem járnak komoly nehézségekkel a mindennapi életben és a gazdaság működésében, de nehézségekre lehet számítani egyrészt a téli hónapok érkeztével, másrészt a normális gazdasági működésre való visszatéréssel. A gazdaság távolról sem dematerializált és nem valami felhőben (cloud) létezik, hanem valóban valamiféle anyagi dolog, ami kézzelfogható dolgokon alapul, és olyan eseményektől függhet, amelyek más országokban történhetnek. Energia, élelmiszer, feldolgozóanyagok, mindezek nélkülözhetetlenek a társadalmak működéséhez.

Írta Jean-Baptiste Noé történész, geopolitikus
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű