Alfonso Ugolini számára a szegénység és a betegség nem voltak ismeretlen fogalmak. Tapasztalatait mások szolgálatába állította. Végül 65 évesen pap lett.
Alfonso Ugolini a franciaországi Thionville-ben született 1908. augusztus 28-án, egy születésekor még jómódú családba. Születése után nem sokkal azonban, édesapja mindenét elvesztette. A hirtelen szegénysorba került családnak sikerült az észak-olaszországi Sassuolo-ba költöznie. A város ismert volt gyönyörű kerámiáiról, és a térség a virágzó kerámiaipar révén sok embernek biztosított munkalehetőséget. Új otthonukba érkezésükkor Alfonso 7 éves volt.
Alfonso szülei, Enrico és Maria Anna, hithű katolikusok lévén fiukba nevelték a hűség, az őszinteség és a felebaráti szeretet értékeit. Sorsuk nem volt könnyű, mivel Maria Anna tuberkulózisban szenvedett, Enrico pedig csak alkalmi munkákat kapott. Gyakran előfordult, hogy a munkája messzire szólította otthonától, így sokszor hetekig volt távol. Ezekben az időkben Alfonsonak, édesanyjának és a húgának alig volt mit ennie.
Alfonso hitét kamaszkora elején komoly próbára tette, hogy édesanyja 1920-ban belehalt betegségébe. A tuberkulózis pedig, amely egy rendkívül fertőző betegség, ezzel még nem fejezte be a családban a pusztítást. A következő néhány év alatt a betegség elvette a húga, majd végül az édesapja életét is. Alfonso is közel volt a halálhoz, ám sikerült meggyógyulnia. Gyógyulását később a Boldogságos Szűzanya közbenjárásának tulajdonította.
Amikor Alfonso édesanyja meghalt, szörnyű magányosság gyötörte, és a Szűzanyát kérte, hogy vigyázzon rá. A nyomasztó magányérzet húga, majd édesapja halála után még jobban kínozta. Legbelül mélyen azonban mindig érezte, hogy a Boldogságos Szűzanya vele van. Szeretetteljesen ír az egyedül és szegénységben töltött napjairól, melyeket a magányosság érzése szőtt át. Ennivalója és menedéke mindig akadt, amikor szüksége volt rá, a körülötte élő emberek mindig kinyújtották felé segítő kezüket.
Ez adott neki erőt a folytatáshoz.
Amikor a tuberkulózis-fertőzéstől szenvedett, azt mondták neki, valószínűleg három-négy hónapja van hátra. Orvosai legnagyobb megdöbbenésére azonban megmenekült, meggyógyult. Elmondása szerint betegségében a Szűzanya így szólt hozzá: „Ne sírj, én Veled vagyok.”
Az újrakezdés
Plébánosa, Don Giuseppe Zanichelli jól ismerte Alfonso életét. Az atya munkát ajánlott neki a templomban. Kezdetben kisebb javítási munkákat adott neki, majd plébániai titkár, katekéta és sekrestyés lett.
Alfonso a templom közelében átalakított egy kis raktárépületet a szegények és hajléktalanok számára. Kezdetben ételt osztott a rászorulóknak, és utalványokat, melyekkel ruhához juthattak, sőt, még abban is segítette őket, hogy munkát találjanak. Soha senkit nem utasított vissza, még a mások által megvetett helyzetben hozzá fordulókat sem (például bevándorlók, kábítószerfüggők). A környékbeli emberek felrótták neki, hogy ateistáknak, kommunistáknak és tolvajoknak segít. Erre ő higgadtan így válaszolt: “Ők mind Isten gyermekei.”
Szolgálat általi gyarapodás
A templom környezete Alfonso Ugolini számára tökéletes helyszínnek bizonyult. Egyre jobban boldogult, és örült, hogy segíthetett másokon. Giuseppe atya bemutatta őt Dino Torreggiani atyának, az “Egyház szolgái” szervezet alapítójának. Ez egy szükséget szenvedők szolgálatában álló világi szervezet volt. Úgy tűnt, Alfonso Ugolini lelki otthonra talált náluk, és csatlakozott hozzájuk.
Amikor a kerámiaművészet és a díszítés világméretű fellendülésnek indult, rengeteg ember jött Sassuolo-ba. Alfonso, aki számára a magány és a szegénység fájdalma nem volt ismeretlen, jókor volt jó helyen. Mindig kéznél volt, ha az embereknek segíteni kellett munkát találni, ha szükségük volt egy szobára, ahol megszállhatnak, vagy egy tányér ételre. Tudta jól, milyen érzés éhesnek lenni, és azok, akik felkeresték, mindig útbaigazítást kaptak, hogy kihez forduljanak segítségért.
Később megalapította a Testvéri Keresztény Segítség társaságot (FAC). A csoportot azért hozták létre, hogy szükség esetén anyagilag támogassák a szegényeket. Becslések szerint Alfonso közreműködésével 15 év alatt több, mint 300,000 dollár jutott el a rászorulókhoz. Könyvek és feljegyzések őrzik ezrek és ezrek nevét és címét, akiken segítettek. A nép elnevezte „Isten Bankárának”.
Alfonso naponta vett részt szentmisén, a betegeknek zarándokutakat szervezett Lourdes-ba és Loretóba, mindenki számára láthatóvá téve Isten iránti szeretetét. Ez a szeretet a Szűzanya iránti feltétlen odaadással párosult.
A helyi püspök megkérdezte tőle, megfontolná-e, hogy felszentelt pap legyen. Készségesen beleegyezett. Alfonso Ugolini 65 éves korában lett Alfonso Ugolini atya. 1999. október 25-én halt meg, 91 éves korában.
Ferenc pápa 2020. november 23-án elismerte Alfonso Ugolini “hősies erényeit”. Így lett Tiszteletreméltó (Venerabilis) Alfonso Ugolini, szentté avatásához pedig a boldoggá avatás lesz a következő lépés.
Fordította: Kántorné Polonyi Anna
Forrás: aleteia.org
