Kasia Wandycz fényképész már 25 éve a Paris Match újságnak dolgozott, amikor 2005. április 1-jén II. János Pál haldoklásának hírére főszerkesztője Krakkóba küldte. A fényképésznő kétszeresen is átérezte a kiküldetés rendkívüliségét: egyrészt fényképészként kellett a hivatása magaslatán állnia, másrészt azért, mivel egész életében büszke volt a pápára, hiszen ő maga is lengyel volt.
Személyesen nem ismerte a pápát, de a családjának volt hozzá kapcsolata. Egyik nagynénje Wadowicében lakott, Karol Wojtyla szülővárosában, és ismerte őt fiatal egyetemistaként. Az Aleteiának adott interjúban Kasia Wandycz elmondta, hogy amikor a pápa halálát megelőző napon megérkezett Krakkóba, a sűrű levegőben valami hihetetlen, elképzelhetetlen súlyos nyomást lehetett érezni. Másnap reggeltől embertömegek özönlöttek a krakkói érseki palota elé.
„Este 21 óra 37-kor megszólaltak a templomokban a harangok. Előttem egy hölgy elájult. De főleg arra emlékszem, hogy a tökéletes csendben végigáramlott a tömegen egy hatalmas imahullám. Tudtam, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Kellett végezzem a munkámat, persze, de közben az az érzésem volt, hogy küldetésem egyedülálló, megismételhetetlen” – meséli a fényképész. Néhány felvételét Karol Wojtyla Franciszkanska utcai lakásának ablakaiból, felülről készítette.
A diaporáma-összeállítás jól adja át a döbbenet és a gyász mindent elsöprő érzését. Nem csak egy utcán, egy téren vagy az óvárosban állt le az élet, hanem a teljes városban. Egyetlen autó sem közlekedett, sehonnan sem hallatszott zene, senki nem nézegette a mobiltelefonját. Olyan volt az egész, mint egy lassított felvétel, mozdulatlan és hallgató emberekkel. Minden nemzedék ott volt, a kisgyermekektől a nagyszülőkig.
„Olyan érzésem volt, mintha árvákat fényképeznék”
– vallotta Kasia Wandycz.
Diaporáma-forrása: aleteia.org
