fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Életmód

Mielőtt gyónni indulsz, kérd Istent, hogy árassza rád gyógyító kegyelmét

Közzétéve

A prágai Szent Vitus Székesegyház gyóntatószéke - Fotó: iStock

Néha félünk attól, hogy elmenjünk gyónni. Furcsa dolog ez a félelem, hiszen a pap hallott már rosszabb dolgokat is, és a gyóntatószékben ott van Jézus, aki arra vár, hogy megtisztítsuk a lelkünket. Ebben a cikkben Philip Kosloski tanácsait összegeztük.

Hajlamosak vagyunk arra, hogy a gyónás szentségében a megítéltetést lássuk, amelyben Isten haraggal tekint le ránk, és készen áll a megbüntetésünkre. Következésképpen szégyenkezünk mindazért, amit elkövettünk.

Maga a szégyenkezés nem rossz, mivel előidézheti, hogy megbánjuk a bűneinket. De a szégyenérzet könnyen eluralkodik a gondolatainkon, és meggátolja, hogy egyáltalán elmenjünk gyónni.

Aranyszájú Szent János, a IV. században élt teológus, prédikátor, egyházatya, konstantinápolyi pátriárka megértette ezt az érzést, és a bűnbánóknak azt tanította, ne szégyelljék magukat, hanem tekintsenek egészen másképpen erre a szentségre.

Ne féljetek elmenni a paphoz, mert vétkeztetek. Sőt, éppen ezért menjetek el hozzá. Senki nem mondja azt: „Fekélyes vagyok, ezért nem megyek el az orvoshoz és nem veszek be gyógyszert”. Ellenkezőleg: éppen ezért van szükség az orvosra vagy a gyógyszerre.

Mi (papok) tudjuk, hogyan kell megbocsátani, mert mi magunk is hajlamosak vagyunk a bűnre. Ezért nem adott Isten nekünk angyalokat orvosként, és nem Gábrielt küldte hozzánk, hogy terelgesse a nyájat, hanem magából a nyájból választja ki a pásztorokat, innen jelöli ki a vezetőket, azért, hogy hajlamosak legyenek a megbocsátásra, és saját hibáikat szem előtt tartva ne viselkedjenek keményszívűen a nyáj többi tagjával szemben.

Ha azt gondoljuk, hogy Isten haragszik ránk, akkor félni fogunk a gyónástól. Tekintsünk úgy a gyónásra, mintha orvoshoz, lélekorvoshoz fordulnánk.

Vannak persze olyan emberek, akik az orvoshoz is félnek elmenni. De hát vannak helyzetek, amikor muszáj. Az orvos nem ellenségünk, ellenkezőleg, megmutatja a gyógyulás útját. A pap pedig a feloldozás szavaival lehetővé teszi, hogy az Isteni Orvos megszüntesse a fekélyes sebeket a lelkünkben.

Akármi is akadályoz bennünket a gyónásban, a felkészülésünk egyik lehetséges módja az, ha emlékezetünkbe idézzük az Evangéliumok egyik-másik példabeszédét.

Az alábbiakban közlünk egy rövid imádságot, amelyet Szent Jeromosnak tulajdonítanak. Az imádság az irgalmas szamaritánus és a jó pásztor példabeszédét is felidézi. Mindkét példabeszéd tökéletesen illik ide, ha a gyónás szentségének fényében vizsgáljuk. Ha bizonytalankodnál, tétováznál gyónás előtt, imádkozd el ezt az imát, és engedd, hogy Isten kegyelme kiáradjon rád és visszavezessen a nyájba.

„Mutasd meg nekem, Uram, irgalmadat, és örvendeztesd meg vele szívemet. Engedd, hogy megtaláljalak Téged, akit olyan vágyakozva keresek. Lásd, itt van az az ember, akit a rablók megragadtak, bántalmaztak, és félholtan a Jerikóba vezető úton hagytak. Irgalmas Szamaritánus, jer segítségemre! Én vagyok az a bárány, aki elkóborolt a vadonban. Keress meg engem, és vigyél újból haza, vissza a nyájamhoz. Cselekedj velem Szándékod szerint, hogy melletted maradhassak életem minden napján, és dicsérhesselek Téged mindazokkal együtt, akik mindörökre Veled vannak a mennyben.

Ámen.”

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.

Francia-orosz szakos bölcsészdiplomával, német, angol nyelvvizsgával egész életemben a nemzetközi kapcsolatok terén dolgoztam. Néhány éve nyugdíjasként boldog nagymama vagyok. Nagyon szeretek fordítani, írni, tájékoztatni, ismereteket átadni.

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
1 Hozzászólás

1 Hozzászólás

  1. Csabi bácsi

    2019-10-28 at 02:00

    Köszönjük!
    Solymosi Juditnak pedig a remek fordítást!

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Életmód

A mai generáció jelszava: „Én döntök”

Elkerülhetjük a szabad döntéssel járó aggodalmakat és csalódásokat, ha egy dolgot megtanulunk:: hálásan elfogadni azt, amit kapunk.

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

Rengeteg tintát pazaroltak a nevezetes X, Y, Z vagy Alfa generációkra. Úgy is nevezték őket, hogy ők a „nekem-jogom-van-rá nemzedékek”, most pedig kialakul az „Én döntök” generáció. Kiskorukban mindenben kikérték véleményüket: milyen sütit kérnek, milyen színű legyen az új kocsi, akarnak-e egy kistestvért. Minden sorra került, vagy majdnem minden. Semmit sem volt szabad erőltetni: nem lesz a gyerekből orvos vagy pék, mint az apja vagy nagyapja volt, csak ha nagy kedve van rá. Nem keresztelik meg, csak ha egy napon úgy dönt, hogy akarja, vagy majd máskor, vagy még akkor sem. Természetes, hogy most egy olyan világra vágynak, ahol minden a szabad választásukon múlik: férfiakat vagy nőket szeressenek, katalógusból rendeljenek maguknak gyereket vagy sem, meghatározzák-e saját haláluk idejét, váltsanak-e teljes könnyedséggel az egyik nemről a másikra, inkább állatnak érezzék-e magukat, mintsem embernek. Mindenki lássa maga, hol töri át a határokat: próbáljuk meg előbb, azután majd meglátjuk.

Ismerjük el, Jean-Paul Sartre egy megvilágosodott pillanatában levonta ennek a választási szabadságnak a következményeit: ez a következmény pedig az aggodalom, a szorongás! Az „Én döntök” generációnak szembe kell néznie a saját döntés aggodalmával. Hogyan legyen képes 16 évesen komolyan dönteni egy iskolai szakosodásról, amikor, tiszteletben tartva a kötelező szabadságot, felszólítják választásra a számtalan lehetőség között? Hogyan lehetne nemet választani, férfi-e vagy nő? Mindenki tudja, hogy ez egy képtelen ötlet, nem lehet „kipróbálni” egy teljes férfi életet, majd egy nőit, vagy egy olyan életet, amelyben állandóan átjárkálunk az egyikből a másikba, és úgy gondoljuk meg és döntjük el, hogy melyik állapot a legkedvezőbb. Hogyan képes valaki meghatározni a legjobb pillanatot a meghaláshoz, amikor még él és tudja, hogy döntése visszafordíthatatlan? Hogyan lehet egy kisbabát beprogramozni? A vágy csak illúzió, a valóság kegyetlen: a meddő párok száma egyre csak növekszik…. bizonyítékául annak, hogy a gyermekek nem érkeznek parancsszóra. Nem lehet az emberi életeket egyfelől úgy kezelni, mint valami anyagot, amit kémcsövekben állítanak elő, tesztelnek és agyondiagnosztizálnak a terhesség során, mint valami kenyérpirító szerkezet prototípusát vagy mint a próbapadokon átfutó autókat, alaposan megvizsgálva a körülményeket. vajon joguk van-e meglátni a napvilágot, egy pontosan és egyoldalúan meghatározott napon … másfelől viszont álszentül abban a hitben nevelni őket, hogy igenis elősegítjük növekedésüket, amikor fáradhatatlanul avval bombázzuk őket, hogy „Te döntesz”!

Fogadjuk el mindazt, amit kaptunk

Elkerülhetik az aggódást és a csalódásokat, elkerülhetik a mélységes kifáradást mindazok, akik megtanultak egy dolgot: hálával elfogadni azt, amit kaptunk. Beleegyezni például a testünkbe, ami a sajátunk: annak alakjába, morfológiájába, színébe, nemébe. A test határai, húsból-csontból való anyagi felépítése adja meg annak állagát, nehézkességét vagy báját. Kegyelmi ajándék egy leánytestet kapni, ami asszonyi alakká válik majd, testté, ami vérét ontja, mutatván, hogy az élet mindig visszatér és egy ajándékba kapott lehetőség, olyan titok, amit egy életen át nem lehet kimeríteni. Kegyelmi ajándék férfitestet kapni, amit lüktetések hatnak át, olyan testet, amelynek pulzálása azt hirdeti, hogy az erő egy esély, lehetőség, támasz lehet: olyan titok ez is, aminek megfejtéséhez egy élet nem elég.

Mielőtt arra gondolnánk, hogy átváltoztassuk testünket, tanuljunk meg támaszkodni rá: belegyökereztet minket ebbe a világba. Határaink, korlátaink, mindaz, amit nem mi választottunk, képezik szabadságunk alapanyagát: felajánlanak nekünk egy utat, anélkül hogy előírnák sorsunkat. Tudjuk, hogy egyszer eljön a halál és úgy gyűjt be minket, mint az érett gyümölcsöt. Korainak találjuk majd? Ha a gyümölcs lehull, az azt jelenti, hogy megérett.

Az igazi szabadság

Az élet szeretete, a szabadság, az elköteleződés azt feltételezi, hogy értelmünket arra irányítjuk, hogy megértsük annak értékét, amit kaptunk. Hogy merjük bátran állítani, hogy a jót és a rosszat nem lehet összetéveszteni, és hálát adjunk azért, hogy úgy születtünk, amilyenek vagyunk ebben a világban. Meglepő módon a szabadságra való tanítás nem abban áll, hogy „Te határozol”, hanem abban, hogy minden órában fohászkodunk: ”Mondjunk köszönetet együtt az Égnek mindazért, amik vagyunk”. Az igazi szabadság abban áll, hogy rendületlenül hiszünk abban, hogy minden megélt óra lehetőség arra, hogy a legjobbat adjuk magunkból.

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné

La génération “C’est moi qui décide !” (aleteia.org)

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Mit bánnak meg az emberek leggyakrabban a halálos ágyukon?

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Getty Images

Kevés olyan ember van, aki, ha eljön az utolsó órája, azt bánja, hogy nem töltött több időt munkával. Jóval többen vannak, akik azt sajnálják, amit tettek, vagy főleg amit nem tettek meg.

Senki nem mondja azt a halálos ágyán:, hogy «bárcsak több időt töltöttem volna a munkában». Igazából a megbánás a leggyakrabban arra vonatkozik, «amit tettem és amit elmulasztottam». Egy kolumbiai domonkos testvér, Nelson Medina listát állított össze arról, mit bántak meg a leggyakrabban azok a személyek, akik mellett ott lehetett életük utolsó szakaszában.

Biztosan ismerősen csengenek ezek a gondolatok. Akkor hát miért ne végeznénk ezek alapján a szokásostól egy kicsit eltérő lelkiismeret-vizsgálatot? Elég lenne azt követően imádkozni, és kérni azt a kegyelmet, hogy az életünk olyanná váljon, hogy ne kelljen ezt a bűnbánat-listát megismételnünk a halálunk óráján.

  1. Bánom, amikor rossz példát mutattam, és mások követték a rossz példámat.
  2. Bánom, amikor közömbös voltam a felebarátom szenvedése láttán.
  3. Bánom, amikor nem sikerült elég dicsérő, elismerő és bátorító szót mondanom azoknak, akik megérdemelték vagy szükségük volt rá.
  4. Bánom, amikor a sikereimet magamnak tulajdonítottam, de a bukásaimért a körülményeket okoltam.
  5. Bánom, amikor elmulasztottam tisztelni egy ember ártatlanságát vagy szétzúztam egy másik álmait.
  6. Bánom, amikor olyan dolgokra költöttem pénzt, amikre nem volt szükségem, és soha nem is használtam őket.
  7. Bánom, amikor túl sokáig halogattam a megbocsátást, és nem tettem elég erőfeszítést, hogy ténylegesen meg is bocsássak.
  8. Bánom, amikor kihasználtam azokat, akik szerettek, hogy önző módon valamihez jussak
  9. Bánom, amikor nem jól kormányoztam azokat, akiket a legjobb tudásom szerint kellett volna nevelnem, mielőtt még túl késő lett volna.
  10. Bánom, amikor nem látogattam eleget felebarátomat, vagy nem töltöttem elég időt vele, mert nem tartottam elég érdekesnek, okosnak vagy hasznosnak.
  11. Bánom, amikor elfecséreltem annyi időt lényegtelen dolgokra…Ez örökre elvesztegetett idő.
  12. Bánom, amikor a hízelgésben leltem örömömet, még ha tudatában voltam is, hogy az hamis.
  13. Bánom, hogy jóval gyakrabban panaszkodtam, mint köszönetet mondtam volna.
  14. Bánom, amikor gonosz, durva vagy sértő szavak hagyták el a számat.
  15. Bánom, amikor részt vettem Istent, a hitet vagy az Egyházat gúnyoló beszélgetésekben.
  16. Bánom, amikor túl sokszor távolodtam el a kereszttől.
  17. Bánom, amikor nem váltottam be az ígéreteimet.
  18. Bánom azokat az alkalmakat, amikor többet lehetett volna és kellett volna imádkoznom, és főleg jobban szeretnem.
  19. Bánom, amikor nem vettem tudomást Jézusról.
  20. Bánom, amikor fájdalmat okoztam valamilyen módon felebarátomnak.
  21. Bánom, amikor elmulasztottam szeretni. Sokkal jobban kellett volna szeretnem Istent és felebarátaimat.

Fordította: Sáriné Horváth Mónika
Forrás: Aleteia

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Életmód

Útravaló évközi 29. hétre

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Denver Catholic

Elterjed a hír, hogy Teréz anya Rómába érkezik, és fogadja őt II. János Pál pápa. Nagyon sokan összegyülnek a szentmisére, de nem látják Teréz anyát a pápa mellett. Aztán kiderül, hogy Teréz anya ott van a szentmisén, de hátul áll a bejáratnál. Mindenki elől keresi, de ő hátul van. Teréz anya úgy válik ismertté, hogy a szívében élő Isten egyre nagyobb uralomra kerül. Ezért magasztalja fel őt Isten!

Jakab és János apostolok kéréssel fordulnak Jézus felé. Isten országában egyikük a jobb, másikuk a bal oldalon szeretne helyet foglalni. A többi apostol ezért neheztel rájuk. Jézus ismét tükröt tart nemcsak a két apostolnak, hanem a többi tíznek is: „nem tudjátok, mit kértek” (Mk 10,38)!

Nagyon visszataszító az, amikor valaki Isten nevét gyakran dicsőíti, sokat hivatkozik Istenre és akár hajlamos másokat ki is oktatni Isten dolgairól, közben pedig nem engedi, hogy szívét a szerető Isten uralja. Az ilyen emberre mondja Jézus Izajás prófétát idézve: „ez a nép ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem” (Mk 7,6).

Isten országa nem kívül van, hanem szívben akar növekedni. Aki beengedi szívébe Őt, rátalál azokra, akik szintén beengedik szívükbe és így – egymásra találva együtt építik azt. Nem egymással versengve, hanem vállvetve és a szíveket összekapcsolva építik azt az uralmat, amelyben odaát mindannyian részesülhetünk.

Ha odateszem szívemet és vállamat…, egész lényemet!

Áldott hetet!

image_pdfCsatlakozz a misszióhoz! Töltsd le és terjeszd.
Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű