fbpx
Lépj kapcsolatba velünk

Bakancslista

Pápák, macskák és kutyák: A Jó Pásztornak csak juhai lehetnek?

Közzétéve

Fotó: Shutterstock

Ritka kivételektől eltekintve, legkedvesebb állati társaink nem léphetnek be a Vatikánba. A tilalom mögött történelmi okok húzódnak meg.

A szabályok egyértelműek: macskának vagy kutyának szigorúan tilos belépni a Vatikánba. Csak nincs valami baja az ember két legjobb barátjával a világ egyetlen olyan államának, ahol hivatalosan nincsenek kutyák és macskák?

Nincs, de a szabály az szabály, és ennek egyszerű praktikus oka van. A Vatikán azok számára, akik naponta jönnek ide, a munka és a hit helye, és ez nem nagyon fér össze az ugatással, a nyávogással és az állati ürülékkel.

2014-ben egy olasz állatvédő szervezet nagyon kérlelte Ferenc pápát, hogy nyissa meg a kapukat négylábú társaink előtt, de sikertelenül. Egyes kritikusok úgy vélik, hogy ez a tilalom sokat elmond arról, milyen törékeny a viszonya a katolikus egyháznak a Jóisten “állataival”.

Cave canem! Óvakodj a kutyától!

A Jelenések könyvében János megjövendöli, hogy a kutyák a bűbájosokkal, paráznákkal, gyilkosokkal és bálványimádókkal együtt majd “kívül maradnak” a mennyei Jeruzsálemen. “Óvakodjatok a kutyától” – figyelmeztet Szent Pál a filippiekhez írt levelében. Az Ószövetségben sem jobb a helyzet: A kutya a tisztátalanság megtestesítője, hiszen “visszatér ahhoz, amit kihányt”.

Mi a helyzet a macskákkal? Az ő sorsuk sem jobb, hiszen őket par excellence pogány állatoknak tekintik, és egész egyszerűen hiányoznak a Szentírásból. A macska meg is fizet ezért a helyzetért, hiszen IX. Gergely pápa a varangyosbéka mellett a macskát mutatta be az ördög két megtestesülésének egyikeként. A pápa, eredeti nevén Ugolino d’Anagni, a híres Vox in Rama című bullájában (1233) kijelentette, hogy a boszorkányszombatot betetőző fekete lakomán az ördög megtestesüléseként egy “kutya nagyságú” fekete macska jelenik meg. A kollektív emlékezetben aztán rögzült az állatról kialakult gonosz kép, amely csak megerősödött 1484-ben VIII. Ince Summis desiderantes affectibus-ával. Ebben a bullában, amely a német vidékeken fennmaradt pogány eretnekségek ellen irányult, a fekete macska a boszorkányok és az ördög szövetségeseként szerepel.

A macskák iránti keresztény gyűlölet azonban nem igazán történelem, hanem inkább csak egy sötét legenda, és bár IX. Gergely és VIII. Ince utódai továbbra is óvtak az állatokkal szembeni bálványimádó magatartástól és a zoofíliától, tanítóhivataluk már nem foglalkozott külön a macskák és kutyák sorsával. 1520-ra már a “szőlőt pusztító álnok, csalárd róka” az, akit X. Leó pápa támad Exsurge Domine című bullájában, amelyben elítéli Luther Márton eretnek téziseit.

Egy pápa, aki a macskák nyelvén beszél?

A pápák történetében valószínűleg XVI. Benedek pápa volt az egyik legjobb barátja az állatoknak, a macskáknak és a kutyáknak egyaránt. Személyi titkára, Fr. Alfred Xuereb arról számolt be, hogy bíborosként Joseph Ratzinger “meg-megállt az utcán, hogy beszélgessen a macskákkal”.

Volt államtitkára, Tarcisio Bertone még tovább ment, amikor azt mondta, hogy a pápa olyan nyelven beszélt hozzájuk, amely sem német, sem olasz nem volt … Nem állunk messze Assisi Szent Ferenctől, aki a madarakkal beszélgetett!

A bíboros legjobb barátja

Ami a kutyákat illeti, azt láthatjuk, hogy XVI. Benedek nem alkalmazta valami nagy szigorral a vatikáni szabályokat. Ezt használta ki Domenico Calcagno bíboros, a Szentszék Öröksége Kormányzóságának korábbi vezetője, a vatikáni bank volt elnöke. Pozíciója fontosságának dacára, ez a szerény ember a társaitól a “parasztbíboros” becenevet kapta.

Miután XVI. Benedektől átvette fontos megbízatását, a magas rangú olasz főpapnak majdnem megszakadt a szíve, amikor megtudta, hogy meg kell válnia 11 éves kutyájától, Dianától. Ez túl sok volt neki, és a törvény ellenére sikerült elérnie, hogy a svájci gárda biztonsági szolgálatánál a kutyát úgy regisztrálják, mintha alkalmazott lenne.

Tekintettel arra, hogy bíborosi kutyának minősült, Diana néhány éven át élvezhette a Vatikán kertjeit – mondta 2017-ben Calcagno bíboros a Paris Matchnak. Amikor a kutya elpusztult, a bíboros két pápa érzelmi támogatására is számíthatott, mivel Ferenc és XVI. Benedek emeritus pápa állítólag mindketten találtak arra szavakat, hogy enyhítsék a gyászát.

Egy pápai macska

Az Egyház pásztoraiként a pápáknak túl nagy nyájat kell vezetniük ahhoz, hogy még egy állatot, macskát vagy kutyát vállaljanak. Van azonban néhány kivétel. A hagyomány szerint például I. Nagy Gergelynek nem volt semmiféle tulajdona, de volt egy macskája, mint társa.

A pápai macskák közül vitán felül a leghíresebb Micetto, XII. Leó macskája, egy rendkívüli sorsú macska. A Vatikánban született, kezdetben csak egy egyszerű, színes bundájú utcai macska volt. Egy napon azonban sikerült felkeltenie XII. Leó katolikus egyházfő, a 252. pápa figyelmét.

XII. Leónak sok szenvedést okozott a francia forradalom, és ebből eredően igen szilárd ember, kérlelhetetlen és gyakran kemény irányító volt, aki az erkölcsi rendhez való visszatérés mellett szállt síkra. Ezekben az években Micetto azon kevesek közé tartozott, akik azért felfedeztek bizonyos gyengédséget a Szentatyában.

A macska mindenhová elkísérte őt, audienciák alkalmával odakuporodott hozzá. Az egyik ilyen alkalommal François-René de Chateaubriand francia nagykövet is találkozhatott a pápai macskával. A Síron túli emlékiratokban az író még arról is beszámol, hogy a pápa macskája rendkívüli tiszteletnek örvendett a jámbor lelkek körében. XII. Leó úgy döntött, hogy kedvenc állatkáját a franciára hagyja, aki aztán haláláig gondoskodott róla.

Kutyákra vonatkozó eltérés

Ma már a tilalom ellenére néhány macskának sikerült megtelepednie a vatikáni kertekben. Kutyatársaik azonban nem ilyen szerencsések, ők kívül maradnak a kapukon. Van azonban egy kivétel.

A Vatikán minden területe ugyanis nyitva áll a vakokat kísérő kutyák előtt. Néhány ilyen elit kutyát, akik valóban hűséges szolgák, a gazdájukkal együtt még a mostani pápa is fogadott már, és nem habozott megáldani őket. Őséhez, a gubbiói farkashoz hasonlóan, akit Assisi Szent Ferenc szelídített meg, az ember legjobb barátja így egy másik Ferenc mellett is helyet kapott.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

Hírdetés Támogasd a Katolikus.ma médiamissziót!
Klikkelj a hozzászóláshoz

Hozzászólás írása

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Bakancslista

Egy nagypapa végtelen gyengédséggel énekel Down-szindrómás unokájának

Közzétéve

Szerző:

Fotó: @mysticalmeghan

A közösségi médiában közzétett videó megörökít a gyengéd családi pillanatot, és láttatja a nagypapa és unokája közötti hatalmas szeretetet.

Egy apa szeretete a fia iránt csodálatos. Egy anya szeretetének nincs párja. De a nagyszülők szeretete egy másik dimenzióból való. Sok idős ember felismeri, hogy életében bizony szerette volna jobban kimutatni a szeretetét. Amikor a gyerekeiket nevelték, mindig rohanásban voltak, esetleg veszekedtek, netán túl szigorúak voltak, vagy éppenséggel nagyon is lazán fegyelmezték a gyerekeiket. Most azonban, hogy nagyszülők lettek, minden másképpen van: mindig van idejük az unokákra, és gyakran még több időt szeretnének velük tölteni, mint amennyit ténylegesen töltenek.

Néhány héttel ezelőtt megjelent egy videó a közösségi médiában, amely már nem is tükrözhetné jobban ezt a gyengédséget. Egy nagypapát mutat be, amint kis unokájának, a Down-kóros Josephnek énekel. A kisfiú születésnapját ünneplik éppen, és a nappali fényből úgy tűnik, hogy a videót valamikor a délután közepe felé vették fel.

Joseph a nagypapa ölében ül. Olyasvalakinek a karjaiban lenni, aki szeret minket – ez a legnagyobb biztonság az életben. A nagypapa pedig szeretettel énekli neki a “What a wonderful world” c. híres dalt, amelynek sok változata is létezik; nekem a Louis Armstrong rekedtes hangján megszólaló eredeti tetszik a legjobban, de ma a nagypapa verziója nyeri a versenyt. Úgy hangzik, mint egy simogatás.

Joseph az idős ember mellére hajtja a kis fejét. Édesanyja, aki körbe-körbe járkál, és le sem veszi a szemét a jelenetről, bizonyára köszönetet mond Istennek ezért a békés pillanatért.

A család évében járunk, és eszembe jut, hogy talán gyűjtögethetnénk és eltehetnénk azokat a videókat, amelyeket a közösségi oldalakon találunk, és amelyek a családi szeretetet mutatják, főleg akkor, ha a szereplők egyike különösen sebezhető vagy rászoruló.

De ahogyan elnézem Josephet, nem is tudnám megmondani, ki az áldottabb: ő vagy a nagypapája.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia

Olvasás folytatása

Bakancslista

Izrael: Az olajfa feltehetően az első gyümölcsfa, amelyet az ember 7000 évvel ezelőtt háziasított

Közzétéve

Szerző:

Fotó: Shutterstock

A Tel-Avivi Egyetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói által publikált közös tanulmányban a kutatók kimutatták, hogy a Jordán völgyének lakói már 7000 évvel ezelőtt elkezdték háziasítani az olajfát. Ez a legrégebbi bizonyíték a világon egy gyümölcsfa háziasítására.

A Scientific Reports tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy, a Jordán völgyében fekvő őskori falu feltárása során a régészek elszenesedett olajfa darabjait találták meg, melyeknek vizsgálata bizonyítékot szolgáltatott az izraeli kutatók számára az olajfák háziasítására.

“A fák még elszenesedve is azonosíthatók az anatómiai szerkezetük alapján” – magyarázta dr. Dafna Langgut, a vizsgálat vezetője. A régész szerint az, hogy a Jordán völgyében találtak olajfa maradványokat, ahol azok nem őshonosak, azt jelenti, hogy valaki szándékosan vitte oda a fákat. A régészeti növénytanban ezt tartják az olajfa háziasítása első bizonyítékának a világon.

Az olajfa maradványokat Tel Zafban fedezték fel, a Jordán völgyének közepén fekvő gazdag őskori faluban, amely már 6700-7200 évvel ezelőtt lakott volt.

A régész elmondta, hogy “a helyszínen udvarral rendelkező nagy házakat fedeztek fel, amelyeknél több magtár szolgált a termények tárolására. Ezek akár 20-szor nagyobb tárolási kapacitással bírtak, mint amennyi a család szükséglete volt.”

Dafna Langgut rávilágít továbbá, hogy az olajfák nemcsak a gazdagság bizonyítékai, hanem “egy igen összetett, különböző társadalmi osztályokból álló közösség kialakulásáé is, amelyben a kereskedők és a földművesek együtt dolgoznak az olívaolajból készült termékek értékesítésében.”

“A gyümölcsfák háziasítása több évig tartó folyamat és inkább egy jóléti társadalomhoz illik, mint egy túlélésért küszködőhöz. A gyümölcsfaligetek kezdetben nagy befektetést igényelnek, és elültetésük után csak 3-4 évvel fordulnak termőre. Mivel a fák hosszú ideig élnek, ezért nagy gazdasági és társadalmi jelentőséggel bírnak a földtulajdon és a jövő nemzedék öröksége szempontjából.”

Egy olyan honlap szerint, amely a Bibliában előforduló növényekkel foglalkozik, a Szentírásban megközelítőleg húsz utalás van az olajfákra és több mint 160 az olajra. (Az utóbbinál mindig olívaolajról van szó.)

Néhány bibliai idézet az olajfával és az olívaolajjal kapcsolatban:

“500 sékel kassziát – a szentély súlymértéke szerint –, hozzá egy hin olívaolajat” (Kiv 30, 24)

“Földeden mindenfelé lesznek olajfáid, de nem kened meg magad olajjal, mert az olajbogyók lehullanak.” (MTörv 28, 40)

“Hajtásai messze ágaznak, pompás lesz, mint az olajfa, s illatos, mint a Libanon”    (Oz 14, 7)

“Feleséged házad bensejében hasonlít a termő szőlőtőhöz, s mint a hajtások az olajfát, gyermekeid úgy veszik körül asztalodat.” (Zsolt 128, 3)

“Beteg valamelyiktek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében.” (Jak 5, 14)

“Számomra asztalt terítettél, ellenségeimnek szeme láttára. Fejemet megkented olajjal, s a poharam színültig töltötted.”  (Zsolt 23, 5)

Írta: Eric Coursodon
Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: infochretienne.com

Olvasás folytatása

Bakancslista

Az ír-hegységi kis templom szívszorító és egyben hátborzongató története

Közzétéve

Szerző:

Szent Coloman-templom - Fotó: Wheeling-Charleston-i Egyházmegye

A nyugat-virginiai Ír-hegység (Irish Mountain) tetején, a sűrű erdőben eltökélten állt egy kis, fehérre meszelt fatemplom közel másfél évszázadon át egészen június 27-e reggelig.

Az Ír-hegység találó nevét az élénkzöld lombozatról kapta, ami akár a Smaragd szigeten is megállná a helyét. A látszattal ellentétben a névnek mélyebb értelme is van. A St. Colman-kápolna, amelyet június 27-én reggelre porig leégve találtak, a környéken egykor virágzó ír bevándorló közösség emlékének utolsó maradványa volt, és a szomszédos temetője sok ír katolikusnak nyújt végső nyughelyet.

A kápolna gyanús körülmények között égett le június 26-ról 27-re virradó éjszaka, és a helyi önkéntes tűzoltóság szerint gyújtogatás gyanúja miatt folyik vizsgálat.

A Wheeling-Charleston-i Egyházmegye a CNA-nak azt mondta, hogy “szomorúan értesült a történelmi St. Colman katolikus templomban pusztító tűzről, Shady Spring, Nyugat-Virginia közelében. Szerencsére senki sem tartózkodott az épületben, amikor a tűz kitört és a teljes szerkezet megsemmisült. A templomot, amely szerepelt a Történelmi Helyek Országos Nyilvántartásában, mivel 1877-ben épült, nem használták rendszeresen. Az Egyházmegye nagyon hálás, amiért több környékbeli tűzoltóság is reagált, de a kis templom gyorsan leégett és semmit sem lehet megmenteni. A templom mögötti temetőt továbbra is karbantartják.”

A Nemzeti Történelmi Helyek Nyilvántartásába való felvételre vonatkozó jelölési lap szerint a St. Colman templomot 1877 körül alapították, hogy az egyre növekvő bevándorló ír populációt kiszolgálja. „A kis katolikus templom az Ír-hegyen” becenevet kapta.

Az írek voltak a legkorábbi európai telepesek Nyugat-Virginiában, a 19. század közepén érkeztek. Az Ír-hegyen a lakosság több mint féltucatnyi családra nőtt, miután a térségben letelepedett az első ír, Maurice Sullivan, aki 1855-ben nagy földterületet vásárolt.

A területet lenyűgöző természeti szépség jellemzi; az Ír-hegység egy kőhajításnyira van a New River Gorge-tól, az Egyesült Államok legújabb nemzeti parkjától.

De ahogyan az előre sejthető volt, a 19. század vége felé a zöldellő vadon akadályt jelentett.

„Rendkívül elszigetelt a terület elhelyezkedése, az ír gazdálkodókból álló közösség gyakorlatilag önellátóvá vált, és jellegzetes etnikai csoportot alkotott” – állt a jelölésben.

Életük egyetlen területe, amelyben nem érezték magukat elégedettnek, az a lelki vigasz volt: hiányzott a hely, ahol vigasztaláshoz, megnyugváshoz juthattak. A legközelebbi római katolikus templom az 1872-ben alapított hintoni St. Patrick katolikus templom volt, amely csaknem tizenöt mérföldre állt, gyötrelmes hegyeken és zord földeken túl.”

Így aztán 1876-ban Sullivan – a földbirtokos – egy hektárnyi földterületet adott át saját földjéből a Wheelingi Egyházmegyének (ma Wheeling-Charleston egyházmegye) egy missziós templom és temető alapítására. A következő évben megkezdődött az építkezés.

A dobozszerű, egyszerű épület eredetileg faragott rönkökből épült, majd sok évvel később, 1928-ban a rönkszerkezetet fehérre festett deszkával burkolták. A templomot Szent Colman (ír misszionárius mártír) tiszteletére nevezték el.

A kápolna elején egy nagy, díszítetlen fakereszt emelkedett a tetőszint fölé. Belül a fehér oltárt és néhány padot a gyülekezet számára 1904-ben J. J. Swint atya építette, aki asztalos és pap is volt egy személyben, később pedig Wheeling püspöke lett.

Kívül, a kápolna temetőjében több tucat környékbeli ír lakos sírja található, gránit és márvány függőleges sírkövekkel megjelölve. A temető hátsó részében található az úgynevezett „Elveszett sarok”, amely egy kis, nem megszentelt földterület, ahol a megkereszteletleneket temették el. Az egyik sírkövön ez a sírfelirat látható: „Emlékezzetek, kedves barátok, amikor itt elhaladtok. Amilyenek most vagytok, olyan voltam egykor én is. Amilyen most vagyok, olyanná kell lennetek. Készüljetek fel a halálra, és kövessetek engem.”

Annak ellenére, hogy az emberek egy része elhagyta a területet, hogy a vasúton dolgozhasson, az Irish Mountain közössége a 20. században is tovább virágzott, átlagosan 15-20 család élt a területen – írja a nevezési ajánlás. De a missziós templom soha nem kapott saját papot, mindig a hintoni plébániára, a Szent Patrikra támaszkodott.

A Történelmi helyek névjegyzékébe történő ajánlás megírása idején – 1984-ben – a szerző „alkalmi hívőkként” jellemezte az ottani híveket.

Kelli Thompson Harrison (50) a nyugat-virginiai Crab Orchardból a CNA-nak elmondta, hogy ősei ír katolikus bevándorlók voltak, akik a St. Colman katolikus templomba jártak.

„Ez igazán szívszorító, mert olyan sok történelem van ott” – mondta. A bevándorlók közössége számára jelentése és célja volt a templomnak – mondta Harrison, akit elszomorít a templom pusztulása.

A kápolna az elmúlt években katolikus történelmén kívül más okok miatt is felkeltette a figyelmet – szellemvadászok keresték fel, akik azt állítják, hogy „hideg foltokat” és szellemek jelenlétét tapasztalták a helyszínen. Úgy tűnik, különösen az „Elveszett sarok” ragadta meg a paranormális dolgokban hívők képzeletét.

Szellemek vagy sem, a szellemvadászok által a kápolnára irányított figyelem kézzelfogható károkat okozott. A Beckley Register-Herald jelentése szerint 2012-ben vandálok törték be és tönkretették az ablakokat, padokat és az oltárt. A támadók állítólag festékszóróval egy üzenetet is felfestettek a kápolna belsejére: “Ez a sz*r nem kísértetjárta.”

Tisztázatlan, hogy a feltételezett gyújtogatás, amely ezen a héten elpusztította a templomot, összefügg-e a templom „szellemjárta” hírnevével, vagy inkább a katolikusok elleni gyújtogatásokkal, amelyek az elmúlt hónapokban a nemzet egészét sújtották.

Különösen a katolikus templomok, a terhességi krízisközpontok és más életpárti csoportok állnak fokozott készenlétben, mivel az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának június 24-i abortuszra vonatkozó, mérföldkőnek számító határozata miatt az abortuszpárti aktivisták megtorlással fenyegetőznek.

Fordította: Petrus Gabriella
Forrás: CNA

Olvasás folytatása

Kövess minket Facebookon is!

Hírdetés Támogasd adód 1%-val a Katolikus.mát!

Népszerű