A huszadik században a remeteség láthatóan újjáéledt. Róma ezért úgy döntött, szabályozni kívánja e jelenséget, és útmutatást adott ki azoknak, akik az imádság és az elszigetelődés életét akarják élni.
Ha ezt a cikket egy remete olvassa, kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot. Köszönjük!
Az elmúlt évtizedekben újra felbukkantak remeték, ezért a Megszentelt Élet Intézményeinek és az Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja a közelmúltban kiadta az első hivatalos dokumentumot ezzel a különleges, „a magány csendjében” megélt hivatással kapcsolatban. A 2021. szeptember 14-én kelt, egyelőre csak olasz nyelven megjelent szöveget a dikasztérium hamarosan franciául is közzéteszi – tudta meg az IMedia.
A remeteség az első évszázadokban még igen széles körben elterjedt volt, de a történelem során a remeték eltűntek. Újbóli megjelenésük a 20. században némi jogbizonytalansággal járt – magyarázta a megszentelt életért felelős dikasztériumból származó forrásunk. A Ponam in deserto viam („Utat csinálok a pusztában”, Iz 43, 19) c. dokumentum tehát irányelveket ad meg, hogy szabályozza a jelenséget.
A Vatikáni Kongregáció a remeték tanúvallomásaira támaszkodva 46 paragrafusban dolgozta ki az Egyházi Törvénykönyv remetéknek szentelt egyetlen kánonját (603.sz.). A Vies Consacrées c. folyóirat pedig már elkészíttette e szöveg nem hivatalos fordítását, amelyet a püspökök a remeték referensei figyelmébe ajánl, akiknek a remeték „fiúi tisztelettel és engedelmességgel” tartoznak.
A remete pszichikai-érzelmi egyensúlya
Róma tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet megállapítani a remeteségre jelentkező személy alkalmasságát, hiszen képesnek kell lennie arra, hogy elviselje a magány „megpróbáltatásait”. Az ajánlások között olvashatunk a felkészülés idejéről, az egészségre és érettségre fordított figyelemről és arról, hogy oda kell figyelni a pszichikai-érzelmi egyensúlyra is. Az is szükséges, hogy ellenőrizzék a jelentkező előéletét polgári jogi, büntetőjogi és kánonjogi szempontból.
A remete nem „félelemből vagy megvetésből” menekül a világ elől – mondja ki a szöveg -, hanem a „hiú dicsőség” ellen harcol azzal, hogy a világtól távol él. Aszkézisének, amely imádságból, tisztaságból, böjtből, józanságból és vezeklésből áll, nem „szubjektivitása” adja meg az értelmét, hanem annak keresése, ami az életben „az Egyedüli Szükséges”.
A Szentszék arra kéri a remetéket, hogy „napjukat és munkájukat rendezetten szervezzék meg, megfelelően pihenjenek, táplálkozásuk pedig legyen elegendő és mértékletes”. Mindezeket az elemeket egy személyes „életprogram” pontosítja. Ez utóbbinak kell többek között meghatároznia a remeteség helyét – ami különüljön el a világtól, de „ne legyen túlságosan elszigetelt” -, a remete imaéletét, kommunikációs eszközeit, megélhetésének módját és egészségügyi ellátását.
Nem lehet ugyan tudni, hány katolikus remete él a világon, az azonban látszik, hogy egyes egyházmegyék – például a dél-franciaországiak – több remetét vonzanak, mint mások. A remeteélet radikális választása – emeli ki a dikasztérium dokumentuma – arra emlékezteti az emberiséget, hogy „gyönyörű dolog egyedül Istenben élni”.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
