Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

Tábla az élelmiszerbolt előtt

misere hivas Egyedi
Fotó: @fr.carlos.limongi, Instagram

Egy pap a New York-i egyházmegyéből, Carlos Limongi atya felvillanyozó üzenetet posztolt az Instagramon. A fényképet a helyi katolikus híveknek szánta, akik annak ellenére, hogy a templomok nyitva vannak és a misék nyilvánosak, meglehetősen alacsony számban jelennek meg a vasárnapi szentmiséken.

Való igaz, hogy azok számára, akiknek az egészségi állapota kívánnivalót hagy maga után, és veszélyes volna kimozdulniuk hazulról, a miselátogatás most nem kötelező. Limongi atya azonban úgy gondolta, érdemes valami kreatív ötlettel „feldobni” a hívek templomba járási kedvét.

Pár nappal hamvazószerda előtt a fiatal pap napszemüveget vett fel, belebújt a maszkjába és kiállt a helyi élelmiszerbolt elé. Kezében egy nagy keménypapír táblát tartott, a következő felirattal:

Ha el tudsz jönni a boltba vásárolni, akkor a misére is el tudsz jönni.

„Arra gondoltam, valami vicces, könnyen megérthető, de igaz dologgal kéne előállnom. Az élet lassan visszatér a normális kerékvágásba, de a miselátogatók száma csak nem nőtt. Nem akartam senkit sem megbántani vagy megszégyeníteni, pláne azokat nem, akik számára veszélyes lehet a kimozdulás” – mondta az atya. – „Csak azt szerettem volna, ha elgondolkoznak azon, hogy ha egy csomó mindent meg tudnak tenni, amit korábban is csináltak, akkor miért nem méltatják Istent is ugyanígy a figyelmükre.”

Limongi atya korábbi próbálkozása – „Hozd el egy barátodat is a misére!” – nem hozott változást, ezután jutott eszébe a fényképen megörökített ötlet.

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.
1 adofelajanlas banner v2

És az eredmény? Az akciót követően a pap úgy nyilatkozott a ChurchPOP portálnak, hogy a miselátogatók száma „exponenciálisan megugrott”. Lehet, hogy ez a nagyböjti időszak hatására történt, ő azonban úgy hiszi, hogy az ő jelzése is hozzájárult a sikerhez.

Forrás: churchpop.com

Klikkelj a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

vintage pocket watch on the sand closeup 2023 11 27 04 57 30 utc Medium

Lelkiség

Amikor apám ezelőtt tíz évvel, 2014 júniusában súlyos agyvérzést kapott, a mentők vele együtt anyámat is bevitték a kórházba, mivel ő sem maradhatott egyedül...

Dallos Tamas atya Dallos Tamas atya

Pünkösdi ráhangoló (2024)

A nap kihívása A mai napon ha van lehetőséged, menj ki a természetbe, tegyél egy csendes, nyugodt sétát. Nézz körbe a teremtett világ szépségein,...

Ferenc papa Urunk mennybemenetele eloestejen Ferenc papa Urunk mennybemenetele eloestejen

Ferenc pápa

A pápa vezette a Mennybemenetel ünnepén tartott vesperást, miután felolvasták a 2025-ös szentévet meghirdető bullát. A pápa homíliájában a „remény” állt a középpontban: „Korunknak...

Kapcsolódó...

Pünkösdi ráhangoló (2024)

A nap kihívása A mai napon ha van lehetőséged, menj ki a természetbe, tegyél egy csendes, nyugodt sétát. Nézz körbe a teremtett világ szépségein,...

Pünkösdi ráhangoló (2024)

A nap kihívása Kérd a Szentlelket, mutassa meg, hogy milyen karizmákat kaptál Tőle eddigi életedben. Lehetőleg írd le ezeket, és adj hálát mindegyikért, hogy...

Pünkösdi ráhangoló (2024)

A nap kihívása A mai nap kihívásaként tudatosítsd, hogy az Anyaszentegyházban a keresztség által újjászülethettünk vízből és Szentlélekből, és ez a bennünk levő új...

Pünkösdi ráhangoló (2024)

A nap kihívása Írd össze csendes imában a gyakran visszatérő szomorúságaidat, hogy utána az evangélium elvehetetlen örömeivel bevilágíthasd ezeket. Pünkösdi ráhangoló videósorozatot a Zarándok.ma...